Zalaegerszegi dílerek ellen indult nyomozás

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság két férfi és egy nő ellen.

A nyomozás adatai szerint a 42 éves gyanúsított az elmúlt fél évben saját garázsában árult kokaint vásárlóinak. A vevőket alkalmanként a 27 éves párja szolgálta ki otthonukban vagy a munkahelyén. Egy 34 éves férfi a megvásárolt drogot továbbértékesítette saját vevőkörének – írja a police.hu.

A Terrorelhárítási Központ és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság összehangolt akció során 2024. január 25-én csapott le a feltételezett dílerekre zalaegerszegi lakásaikon. Az ingatlanokban tartott kutatások során a rendőrök droggyanús fehér port, valamint egy gáz-riasztó fegyvert és a hozzá tartozó töltényeket találtak, amiket lefoglaltak.

A nyomozók a TEK közreműködésével mindhárom embert elfogták és előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták őket. A két férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A nő szabadlábon védekezhet az eljárás során.

A rendőrök a kábítószert vásárlókat is azonosították, velük szemben kábítószer-birtoklása miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó

Bántalmazó felesége miatt fordult a rendőrséghez egy marcali férfi

A marcali rendőrök az agresszív nő ellen kapcsolati erőszak miatt indítottak eljárást - számolt be a police
Elolvasom

Kiterjedt dílerhálózat bukott le Balatonfüreden

Cannabis-ültetvényeket számoltak fel a balatonfüredi nyomozók - adta közre a police.hu. - - A járőrök
Elolvasom

A Balatonon is gyérítik a szúnyogokat a héten

Ezen a héten 11 vármegye 53 településén végeznek szúnyoggyérítést a szakemberek – közölte a katasztrófavé
Elolvasom