Zárva tartanak a Független Benzinkutak Szövetségének tagjai augusztus 19-20-án

Zárva tartanak a Független Benzinkutak Szövetségének tagjai augusztus 19-20-án

Nem nyitják ki azokat a benzinkutakat augusztus 19-20-án, melyek a Független Benzinkutak Szövetségéhez (FBSZ) vagy annak szimpatizánsaihoz tartoznak. Ez mintegy 5-600 kutat jelent országszerte.

A közlemény szerint a szövetség pénteken tartott online közgyűlést és a tagság 100 százaléka támogatta az akciót, azaz a kutak kétnapos leállását, élve a jogszabályban rögzített 48 órás leállási lehetőséggel. Ezzel akarják felhívni a figyelmet arra, hogy sok ezer magyar család megélhetése ellehetetlenül önhibáján kívül 2021 november óta.

A kutak leállását a kialakult ellátási hiányokkal, bizonytalanságokkal és a ki nem fizetett anyagi támogatásokkal indokolták. Ugyanis a Mol 50 százalékra csökkentette a kiszolgálási volument a kútjaik részére, ezért nem tudják megfelelő módon kiszolgálni a vevőiket. Ráadásul a jogszabályban rögzített állami támogatást idén júliusban még nem kapták meg, illetve nincsenek információik arról, hogy az augusztusi kifizetés mikor várható.

Az FBSZ-hez 400 cég csatlakozott, ami 500-600 kutat jelent. A kutak leállásáról szóló akcióhoz a csatlakozás önkéntes alapú – olvasható az FBSZ közleményében.





Forrás: MTI
Fotó: Depositphotos

Kapcsolódó

Leszakadt egy darab a balatonföldvári partfalból

A nagyobb mennyiségű csapadék hatására a partfal omlásnak indult pénteken. - - A korábban kiépített vé
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ódörögdi kastély (Bogyay-Hedry kúria)

Zalahaláptól úgy hat kilométerre északra találkozhatunk az Ódörögd és Újdörögd feliratú táblákkal a közutak
Elolvasom

Anastacia, Kraak & Smaak és az MF Robots is érkeznek a Jazzpiknikre

Anastacia, a Kraak & Smaak, valamint az MF Robots is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken - közölték
Elolvasom