Zsarolás miatt került őrizetbe három sümegi fiatal

Három sümegi elkövetővel szemben indított büntetőeljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság – írja a police.hu.

A sértett 2024. február 5-én este Sümeg egyik utcájában tolta a kerékpárját, amikor odament hozzá három helyi fiatal. A 17 éves fiú pénzt kért tőle, és miután ő ezt megtagadta, a 21 éves lány kirántotta a biciklit a kezéből, 16 éves barátnője pedig elvette a telefonját. A fiú ezután megütötte a sértettet, aki ennek következtében elesett. A két lány mindeközben átkutatta a kabátját, amiben pénzt kerestek. Erre a 21 éves elkövető megfenyegette, ha nem ad pénzt, hívni fogja a rendőröket. A sértett erre elővett 40 ezer forintot, és odaadta neki.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, majd rövid időn belül kézre kerítették őket. Előállításukat követően a nyomozók – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. Zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.


Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom