Zsinórban a harmadik hétvégén állt be a balatoni vasútvonal

Zsinórban a harmadik hétvégén állt be a balatoni vasútvonal

Ezúttal is egy meghibásodott sorompó okozta a kalamajkát.

Vasárnap este elromlott egy vasúti sorompó a balatoni fővonalon, Tárnok és Martonvásár között – olvasható a 444-en.

A laphoz eljutott, MÁV-os belső utasítás alapján a sorompó 20 óra 2 perctől vált használhatatlanná, a helyreállítás ideje pedig egyelőre nem ismert. A műszaki hiba miatt korlátozni kellett a forgalmat, a vonalszakaszon óránként legfeljebb 8 vonat haladhat át.

Mivel a vonatok mozgásának követésére használt Vonatinfót szombat reggel leállították, a sorompó hibája miatti késéseket csak az EMMA-n keresztül lehetett kikutatni.

A rendszerben több vonatnál is megjelent a biztosítóberendezési hiba mint késési ok. A 20:16-ra kiírt Tópart InterCity 31 perc, a 20:22-re várt Vízipók sebesvonat pedig 32 perc késéssel érkezett meg Kelenföldre.

A hiba miatt a 20:46-ra Kelenföldre várt Kék Hullám InterCitynek és a 20:57-re várt Vitorlás InterRégiónak is várakoznia kellett Tárnoknál. Előbbi 49 perc, utóbbi 35 perc késéssel érkezett Kelenföldre.

A cikk megjelenése után a MÁV reagált a történtekre. Azt írták, hogy a tárnoki sorompó meghibásodása csak 5-15 perces késéseket okozott. Amelyik vonat ennél több késéssel érkezett a végállomásra, annál korábbi egyedi késéséhez adódott hozzá a sorompóhibából fakadó késés. A sorompót este 9-re megjavították a szakemberek.

A MÁV szerint „a hétvégi vasútközlekedés – beleértve ebbe a balatoni fővonal közlekedését – jelentős fennakadások nélkül, az elmúlt évek főszezoni átlagának megfelelően vagy annál kedvezőbben alakult.” A MÁVINFORM Facebook-oldala pedig „nem inaktív, de a pénteki, káposztásmegyeri gázolás óta nem történt jelentős, sok vonatnak késést, járatlemondást okozó rendkívüli esemény a vasúthálózaton.”

A sorompó elromlása azt jelenti, hogy egymás után a harmadik hétvégén következett be súlyos műszaki hiba a balatoni vasútvonalon. Két hete két sorompó meghibásodása miatt omlott össze a vonal közlekedése, múlt héten pedig egy motorvonat robbant le a nyílt pályán Máriahullámtelepnél – számolt be a portál.


Forrás: 444
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Nemzetközi klezmer fesztivált rendeznek Balatonfüreden

Három magyar, valamint egy-egy szlovák, cseh és izraeli zenekar részvételével rendezik meg az I. Magyarorsz
Elolvasom

Átépítik a sümegi bánya területét a villámárvizek elkerülése érdekében

Az átrendezésre a csapadék elvezetése miatt van szükség. - - Az elhagyott murvabánya területének bevon
Elolvasom

Új strand nyitott Balatonfüreden

Az Aranyhíd sétányról megközelíthető terület az önkormányzat tulajdonában áll. - - Május 30-án elkezdő
Elolvasom