1 Bor 1 Vers – Kortárs költők és kortárs borok, szóról szóra, kortyról kortyra

Idén először indult útjára az 1 Bor 1 Vers kezdeményezés a VEB 2023 EKF támogatásával, aminek lényege, hogy a borokhoz választott kortárs versekkel együtt egy komplex élményt nyújtson, mondjuk egy őszi estén, amikor kicsit több idő van elmélyedni a kóstolásban és a gondolatokban. Idén 6 Szent György-hegyi borra kerültek fel a verses címkék, tételenként 300 darabra – kis tételekről van szó, a választott termelők is igyekeztek valami különlegességet választani a projekthez.

„Érdemes összekóstolni a borokat és a verseket, szóról szóra, kortyról kortyra, többször is elolvasni, mert mind a versnek, mind a bornak rétegei vannak. Több is. És persze az sem mindegy mikor kóstoljuk, milyen hangulatban, milyen napszakban, éppen mit hoz ki belőlünk, mi fog meg, mit veszünk észre. Életemben nem olvastam annyi kortárs verset, mint a kiválasztás időszakában, de remélem lesz még ilyen, mert hihetetlen élmény volt” – mondja Budavári Dóra, a projekt házigazdája, aki maga is félig a Szent György-hegyen él és a Szent György-hegy hajnalig szervezője.

Idén erről a hegyről készült borok kerültek a projektbe. A borokhoz illő verseket a borászok maguk választották, volt, akinek kezdettől megvolt a verse, és volt, aki ajánlás alapján választott. A borok egy része kifejezetten az 1 Bor 1 Vers projekthez született. Ilyen Bencze István (Bencze Családi Pincészet) Solis 2021-es bora, amire Kemény Zsófi Naprendszer című verse került és maga a borász rajzolta rá a címkét. De Gilvesy Robert, a Gilvesy Pincészet tulajdonosa is külön bort készített a vershez: Lator László Folyékony világ című verséhez egy félédes Szürkebarát-Rajnai Rizling házasítást készített. Földi Bálint, aki főállásban a Sabar Borház borásza, kis Szent György-hegyi birtokát szerelem projektként kezeli, ő a Vulkán 2020 névre hallgató Olaszrizling-Rajnai házasításához Varga Júlia versét választotta.
A Szászi Birtok 2020-as Kéknyelűjére Szabó T. Anna verse került. A Pap Wines Bazanite 2019 borát Babiczky Tibor versével lehet „összekóstolni”, Török Csaba 2019-es Olaszrizlingjére Beck Tamás verse került.
A szeptember 3-i bemutatót a Szent György-hegyen tartották a Borbolt a völgyben borbolt kertjében, Ugron Zsolna volt a házigazda, a verseket Eke Angéla olvasta fel, Magyar Katalin és Kardos Dániel zenélt.

Facebook: https://www.facebook.com/egyboregyvers
Instagram: @1bor1vers



Kapcsolódó

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom