11 dolog, ami fontos lehet szállásfoglaláskor

11 dolog, ami fontos lehet szállásfoglaláskor

Hurrá, nyaralunk! Vagy inkább, jaj ne, megint szállást kell vadásznunk? Sajnos a kereslet kiszélesedésével a kínálat is egyre nagyobb szállás-téren, ami ahhoz vezet, hogy egyre silányabb helyeket foghatunk ki, ha nem vagyunk eléggé figyelmesek. Azonban ha tisztában vagyunk azzal, hogy mit szeretnénk és sorra veszünk az alábbi szempontokat, nem nyúlhatunk mellé.

11 dolog, amit figyelembe kell vennünk szállásfoglaláskor

Az, aki azt mondja, hogy „mindegy, milyen a hely, úgyis csak aludni megyünk majd oda”, még valószínűleg nem szállt meg igazán rossz hotelben, apartmanban vagy airbnbben. Mindegy ugyanis, hogy egy párnapos városnéző túrára vagy egy kéthetes tengerparti pihenésre készülünk, egy jó kis szálláshelyre mindenképp szükségünk lesz. Ha az alábbi listát végigvesszük a választás előtt, nyugodtan indulhatunk el a kalandra!

Az elhelyezkedés

Mint egy lakás esetében, a szállásfoglalásnál is elsődleges szempont az elhelyezkedés. A hely akkor jó, ha sétatávra van a legtöbb olyan dologtól, ahová legalább egyszer el szeretnénk látogatni. Emellett nagyon fontos, hogy jó környéken legyen, hogy biztonságban érezzük magunkat akkor is, ha későn érünk haza a városnéző koktélozásból. Egy Balatonra vagy tengerre néző ablak vagy erkély pedig már csak hab a tortán!

A felszerelés

A legtöbb hotelben alapfelszereltség az ágynemű, a hajszárító, a minőségi pamut törölköző és a fürdőköpeny. Az olcsóbb helyeken, az apartmanokban és az airbnb-szállásokon, viszont nem biztos, hogy találkozunk ilyesmivel. Éppen ezért érdemes előre érdeklődni arról, hogy mi van és mi nincs, nehogy kellemetlen meglepetés érjen. Legrosszabb esetben egy kicsit nehezebb csomaggal indulunk útnak, bár egy utazó hajszárító vagy akár egy kisebb pamut törölköző nem foglalnak túl sok helyet.

Ki- és becsekkolás

Nagyon nem mindegy, hogy mikor lehet elfoglalni a szállást az első napon, és hogy mikor kell elhagyni az utolsón. Ez különösen fontos, ha repülővel érkezünk valahová és nincs autónk. Ezt mindenképp egyeztessük előre!

Csomagelhelyezés

Ha korai a kicsekkolás időpontja, akkor érdeklődhetünk a csomagjaink elhelyezéséről. Sok szállásadó ugyanis rugalmas ilyen téren, és szívesen biztosít helyet a bőröndjeinknek, ha még van időnk egy kis strandolásra, mielőtt indul a gépünk. Ez a kérdés is megér egy telefont!

A visszamondás feltételei

Bármikor közbejöhet bármilyen ad hoc esemény, ami miatt le kell mondanunk az utazást. Ez lehet egy váratlan betegség – főleg mostanában, mióta körülöttünk van a Covid –, egy családi vészhelyzet vagy bármi más. Ilyen esetben szuper, ha le tudjuk mondani a szállást, és nem kell kifizetnünk semmiféle foglalási díjat. A legtöbb weboldal feltünteti a legfontosabb dátumokat, például az ingyenes lemondás utolsó napját. Jegyezzük fel!

Visszajelzések

Mielőtt letennénk egy tetszetős kis apartman mellett a voksunkat, mindenképpen olvassuk el a visszajelzéseket – és ne csak a szállás saját weboldalán! Nem akarjuk mindenkiben a rosszat keresni, de azért lássuk be, a „Rólunk mondták” szekciókat igen könnyű manipulálni. Nézzük körbe a közösségi oldalakon, illetve a különböző szállásokat gyűjtő weboldalakon! A legjobb, ha ismerősi ajánlás nyomán megyünk valahová.

Árösszehasonlítás

És ha már a szállásokat gyűjtő oldalakon járunk, érdemes rátévedni az árakat összehasonlító felületekre is. Ezek sorra veszik az általunk megadott kritériumoknak megfelelő szálláshelyeket, és megmutatják, melyikkel járunk a legjobban. Azaz: átvállalnak tőlünk egy nagy adag munkát!

Wi-Fi-kérdés

Ha nem tudjuk otthon hagyni a munkát – vagy ha szeretünk este a kedvenc sorozatunkat nézve pihenni –, akkor az sem utolsó szempont, hogy van-e Wi-Fi az adott helyen. A saját mobilnetünket ugyanis nemcsak körülményes használni, de hamar le is fogyhat az adatforgalmunk, ha valamilyen összetettebb tevékenységet végzünk. Internet nélkül pedig igen nehéz dolgunk van – pláne ha egy teljesen ismeretlen városban nyaralunk.

Állatbarátság

Ha a kis négylábú kedvencünket is vinnénk magunkkal, akkor érdeklődjünk előre, hogy ő is meg tud-e velünk szállni a kiválasztott helyszínen. Előfordulhat ugyanis, hogy bár állatbarát egy hely, nem tüntetik azt fel a weboldalukon.

Valódi fotók

A saját weboldalukon vagy akár a szállásgyűjtő webhelyeken minden szállásadó szeretné a szobái legjobb oldalát mutatni – ebben nincsen semmi meglepő. A probléma akkor kezdődik, ha a valóságtól igen messze állnak ezek a képek. Szerencsére az internet már erre is kínál megoldást, hiszen a keresők felületein a korábbi vendégek is tölthetnek fel fotókat. Így pedig egy sokkal valódibb képet kaphatunk arról, hogy mire számíthatunk. Keressük meg ezeket!

Parkolás

Amennyiben autóval érkezünk, mert akár Magyarországon belül, akár egy szomszédos országba utazunk, nem elhanyagolható szempont a parkolás. Van a helynek saját parkolója? Biztosan elférünk benne? Ha nem, milyen megoldást tudnak kínálni?

Ha ezeket a kérdéseket egytől egyig végigvesszük, garantáltan nem fogunk csalódni a szálláshelyünkben. Ez pedig nemcsak hogy sok idegeskedéstől kímélhet meg minket, de az egész pihenést is bearanyozhatja.

Kapcsolódó

A betanított fizikai munka valódi értéket képvisel 

Az egyik legalapvetőbb foglalkoztatási forma a betanított fizikai munka. Ez emberek tízezreinek nyújt lehet
Elolvasom

Te lennél szobafestő?

Sok olyan hétköznapi szakma van, amely ügyességet, kreativitást igényel: ilyen például a szobafestő is. Bár
Elolvasom

Egészségügyi cégnél recepciós munkakörben álláslehetőség Szegeden

Ki ne szeretne egy egészségügyi cégnél dolgozni, mint recepciós? Mindenki biztos megélhetésre vágyik, és eg
Elolvasom