12 oltópont létesül Siófokon

A tömeges oltások megindulásával 12 oltóhelyet kell létesítenie a Siófoki Kórház-Rendelőintézetnek – derült ki a Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő által közzétett adatokból.

Tegnap tette közzé a szakember az Országos Kórházi Főigazgatóság oltási tervét, melyből többek között az derül ki, hogy hány oltóhelyet alakítanak ki előbb az ütemezett, majd elegendő számú vakcina esetében a tömeges oltásokkor.

Most megyére, intézetekre lebontva is napvilágra került a terv és eszerint Somogyban előbb 17, majd 43 oltóhely az elvárt szám, ezen belül Siófokon előbb 5, majd 12. Az egyelőre ebből sem derül ki, hogy pontosan hol, mely helyiségekben és mely orvosok fogják beadni a koronavírus elleni vakcinát.



Forrás: siofoki-hirek.hu

Kapcsolódó

Kamasz fiúk maszkokban raboltak Somogyban

A mutatvány azonban besült és vegül csak némi dohányterméket tudtak meglovasítani. - - A Kaposvári Jár
Elolvasom

Újabb dílerhálózatot számoltak fel a zalaegesrzegi kopók

A DELTA Program keretében a zalaegerszegi rendőrök egy újabb droghálózatot számoltak fel - számolt be a pol
Elolvasom

Csaló páros húzott ki pénzt egy somogyi férfiból fondorlattal

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a károk megtérítése mellett. - - A Kaposvár
Elolvasom