2023 forintos jegyáron vonatozhatunk a veszprémi EKF rendezvényekre

2023 forintos jegyáron vonatozhatunk a veszprémi EKF rendezvényekre

Kedvezményes, 2023 forintos vasúti jegyet vehetnek igénybe a MÁV Zrt. járatain azok az utasok, akik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kiemelt eseményeire igyekeznek – közölte a társaság kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

 Jelezték: a kedvezményes EKF-jegy elsőként a szombati megnyitóra lesz érvényes.

A közleményben hangsúlyozták: a kedvezményes menetjegy a GYSEV járatain is felhasználható, oda-vissza utazásra érvényes az ország bármely pontjáról 2. kocsiosztályra, azonban feláras vonaton a szükséges díjat ki kell fizetni.

A jegyeket mind online, mind személyesen megválthatják az érdeklődők, de az önkiszolgáló csatornákra érvényes öt-, illetve tízszázalékos kedvezmény az EKF-jegyre nem vonatkozik.

 A kedvezményes jegyet odautazásra a rendezvény előtti napon, majd annak napján (napjain), míg hazautazásra az esemény napján (napjain), valamint az azt követő napon lehet igénybe venni.

A jegyeket legkorábban 60 nappal a tervezett utazás előtt lehet megvásárolni, a megnyitó után a következő kiemelt esemény, amelyre meg lehet váltani, az áprilisi Blues Fesztivál lesz.

Kiemelték: a MÁV-START és a Volánbusz a szombati megnyitó után éjszakai mentesítő járatokat is indít. A vasúttársaság plusz Flirt egységeket állít be Veszprémből Székesfehérváron keresztül Budapestre, a környező településekre pedig a Volánbusz biztosít többletjáratokat az utasoknak, a többi között Ajka, Pápa, Zirc, Balatonfüred, Siófok, Székesfehérvár, Tapolca és Balatonalmádi felé.

A veszprémi önkormányzati busztársaság, a V-Busz Zrt. helyi járatait a nyitórendezvényre látogatók szombaton egész nap díjmentesen vehetik igénybe. A 22.32-kor Budapestre induló mentesítő vonathoz a városközpontból közvetlen kiegészítő járatokat is indítanak – tették hozzá.

 A tájékoztatás szerint a vasúttársaság menetrend szerinti járatai Budapest és Székesfehérvár felől Veszprémbe óránként közlekednek Göcsej és Bakony InterCity-ként. Szombathelyről a Bakony IC-vel, Zalaegerszegről a Göcsej IC-vel kétóránként lehet eljutni Veszprémbe.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a rendezvények időszakán kívül is kínál a MÁV-START pénztárcakímélő utazási lehetőséget a főváros felől a decemberben bevezetett Okosjeggyel.


Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Csípős reggelek és szélviharos napok elé nézünk

Pénteken beborul az ég, és egyre több helyen várható vegyes halmazállapotú csapadék. Főként eső, havas eső
Elolvasom

Konfettizápor és pukkanó pezsgős dugók: farsangi képek a 20. század Magyarországáról

A farsangi időszak hivatalosan vízkereszttől hamvazószerdáig tart, így most tulajdonképpen a kellős közepé
Elolvasom

Július 22-én lesz az idei Balaton-átúszás, hamarosan már nevezni is lehet

Február közepétől indul a nevezés a 41. Lidl Balaton-átúszásra, amelyre a jelenlegi forgatókönyv szerint jú
Elolvasom