405 drón rajzolta ki a Balatont az idei Sound felett

405 drón rajzolta ki a Balatont az idei Sound felett

A főfellépők utáni finálé nem mindennapi meglepetést tartogatott.

A Nagyszínpad parádés vizuáljait kiegészítő pirotechnikai elemek és lézershow-k mellett pénteken és szombaton egy igen látványos meglepetéssel is készültek a vendégeknek a Balaton Sound szervezői. A main stage főfellépőjének szettje után több száz kivilágított drón festette meg az eget a fesztiválozók feje felett – írja az index.hu.

Az utóbbi pár évben a szórakoztatás innovatív formájaként jelent meg az úgynevezett drónshow, amit az augusztus 20-i állami ünnepen, illetve tavaly már a Balaton Soundon és a Sziget Fesztiválon is beépítettek a szervezők a látványelemek közé. Az említett három rendezvény különleges fényjátékát a Visual Europe Group csapata jegyzi, akik az idei Balaton Soundon is meglepték a látogatókat. A fesztiválon pénteken és szombaton éjjel a nagyszínpados főfellépő szettje után több száz kivilágított drón emelkedett a magasba, hogy különféle alakzatokba rendeződve ejtsék ámulatba a közönséget. 

Bár a helyszínen úgy tűnt, mintha a fejünk felett, de mindenképp a fesztivál területén belül röpködne a flotta, valójában több száz méterre volt az a terület, ami felett lebegtek, és ahonnan irányították az eszközöket. Az Index a Visual Europe Group csapatából Pető Áronnal beszélgetett, miközben elkezdték előkészíteni és „feléleszteni” az esti show-ra a drónrajt. A szakembertől megtudták: a cégük főként AV-technikával foglalkozik, pár éve kezdték el kialakítani a drónshow üzletágat – a 2023-as Balaton Sound volt az első, ahol hosszas, komoly felkészülés és gyakorlás után a flottájuk élőben debütált.

“A projekten belül én a drónok irányításával és az egésznek a technikai részével foglalkozom, míg a művészeti részt animátorok végzik, a feladatkörök tehát elég szerteágazóak” – magyarázta a portál kérdésére Pető. „Tulajdonképpen én vagyok a drónshow főpilótája, ami kicsit furán hangzik, hiszen a drónok esetén a pilótaság nem jellemző – programozásról és tervezésről van szó, elindítom és felügyelem, baj esetén pedig próbálom helyrerázni őket.” 

Pető Áron egyébként a kreatívcsapatot erősíti, fejlesztőként dolgozik a cégnél, és már vagy 20 éve foglalkozik drónokkal, ezen a területen tehát óriási a tapasztalata. Az Index kérdésére elmondta: a Balaton Soundon most 405 drón emelkedett a magasba, a fesztiváltól nagyjából 500 méterre lévő biztonsági zónában felépített bázison. Azért ilyen messze, mert bár ezek a repülő eszközök nem nagyok (a szakember elmondása szerint egy drón súlya 270 gramm), ha véletlenül valamelyik leesne, azért tudna kárt okozni. Hogy a rendezvényhez mennyire közel alakíthatják ki a biztonsági zónát, ahol dolgoznak, azt a szoftvergyártó, a dróngyártó és a hatóságok határozzák meg. 

“Mivel a drónokkal rajzolt alakzat hatalmas, körülbelül 300 méteres, ezért ilyen távolságból is értékelhető látványt nyújt. Nyilván jobb lenne, ha még közelebb tudnánk kerülni a Balaton Sound helyszínéhez, de mivel a bázis és a fesztivál között lakóövezet van, ez így a legoptimálisabb” – magyarázta a szakember, hangsúlyozva: „A biztonság a legfontosabb, sokszorosan biztosítani kell, hogy a drónok ne jussanak el lakott területre, a fesztiválra pedig semmiképp, mert ott olyan sűrűn vannak az emberek, ha netán az egyik meghibásodna és leesne, szinte biztos, hogy eltalálna valakit. De gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ez megtörténjen – úgy választottuk ki az eszközöket, hogy szoftveresen és hardveresen is be legyenek építve korlátok erre.”

A Soundon Pető Áron egy nyolcfős csapattal dolgozott, a drónbázison délután 5-től kezdték meg a munkát, hogy este 10-11 órára készen álljon a felszállásra a flotta. A rajt lentről irányították, és bár valóban messze voltak a helyszíntől, a Balaton Sound területéről nézve úgy tűnt, mintha közvetlenül a tömeg mellett szálltak volna fel a drónok. A show alatt először a rendezvény neve jelent meg az égen, majd a Balaton körvonala is kirajzolódott, ezután pedig újabb feliratok és alakzatok következtek, amelyeket egytől egyig nagy örömmel fogadtak a fesztiválozók.

Aki elmulasztotta volna a show-t, mert épp egy másik színpadnál tartózkodott, a Sziget Fesztiválon bepótolhatja az élményt, Pető Áron ugyanis elárulta: két estén ott is feltűnnek majd a Visual Europe Group drónjai.


Forrás: Index
Fotó: Szollár Zsófia / Index

Kapcsolódó

A Quimby és a Valmar is megtáncoltat a Plázs utolsó előtti hétvégéjén

A Plázson méltó módon zárható a nyár, ahol az utolsó balatoni csobbanásokat ezen a hétvégén is fergeteges k
Elolvasom

Még ezen a hétvégén is mulat a Plázs

Augusztus 20-a után sem áll meg az élet a Plázson. A Balaton még mindig csobbanásra hívogat, a naplemente u
Elolvasom

Bulimaratonnal készül a Plázs a hosszú hétvégére

Majka, a Kowalsky meg a Vega és Fenyő Miklós is fellép ezen a hétvégén a Plázson, élőben bulizhatunk a Pedr
Elolvasom