5+1 művész, akiket megihletett a Balaton – 1. rész

5+1 művész, akiket megihletett a Balaton – 1. rész

Magyarország telis-tele van gyönyörű természeti tájakkal és adottságokkal, melyek híres művészek százait inspirálták már alkotásra. Ám ezek közül már csak mérete, illetve a köré formálódott kultusz okán is talán a Balaton az egyik legkiemelkedőbb térség. Szobrász, festő, zenész, író és költő is felvonul a listánkon, amely csupán egy kis ízelítő azon termékeny elmék művei közül, melyeket pályájuk egy pontján (vagy akár permanensen is) a magyar tenger sarkallt kreativitásra.

1. Egry József

A Balaton festőjeként is emlegetik Egryt, akinek zalai születése ellenére mégis a Badacsony tekinthető művészeti origójának, ahová először egy első világháborús sérülés miatt került hadikórházba. Ott ismerte meg feleségét, aki önkéntes nővérként dolgozott az intézményben és később le is telepedtek a környéken. Expresszionista és konstruktív stílusjegyekből alakította ki sajátos festői stílusát, melynek fókuszában egyértelműen a Balaton és a badacsonyi élet állt. Képei már-már pszichedelikus módon vibrálóan ábrázolják a hatalmas víztömeget és a fény is kiemelt szerepet tölt be rajtuk.

Egry József: Napnyugta (1935 körül)
Forrás: mutargy.com


2. Weöres Sándor

Aligha akad felnőtt az országban, akinek Weöres Sándort be kellene mutatni. A gigászi intellektussal és műveltséggel bíró, de kissé bohém természetű költőóriás verseiben az élet legapróbb jelenségei kapcsán is hatalmas mélységek és magasságok tárulnak fel. Ennek ékes példája rövid, de velős strófája is, mely nemes egyszerűséggel a ‘Balaton‘ címet kapta.

Kép: MTI/ Czika László

3. Varga Imre

December elején lesz két éve Varga Imre halálának. A Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész Siófokon látta meg a napvilágot 1923-ban és szívében egész élete során hű maradt a városhoz. Hosszú és termékeny pályája rengeteg gyönyörű alkotást nemzett, melyek nem csak az ország, de a világ több, mint háromszáz pontján szolgálnak a közterek ékköveiként. A déli parton számos munkája fellelhető, de például Tihanyban is megtaláljuk Az Alapító című szobrát.

Varga Imre: La Charogne (Siófok)
Forrás: Wikipedia

4. Balaton együttes

Temérdek dal született már a balatoni nyarakról mindenféle műfajban Cseh Tamástól a Dolly Rollon át egészen a ’90-es évek rágógumi popjáig, de mi lehetne nagyobb tribute mintha valaki a komplett zenekarát nevezi el a tó után? Víg Mihály és barátai márpedig így tettek 1979-ben letéve a magyar underground/new wave szubkultúra alapköveit ezzel. A melankolikus dallamairól ismert banda több, mint negyven év után a mai napig is aktív, Mihály zeneszerző skilljei pedig több nemzetközileg elismert Tarr Béla filmben is brillíroztak azóta.

Víg Mihály a Kassák Klubban (1981)
Forrás: Wikipedia


5. Szepes Mária

Az írónő nevének hallatán talán a Pöttyös Panni gyerekkönyv sorozat ugrik be néhány embernek, de jóval valószínűbb, hogy a többség az ezoterikusabb tónusú, kamion súlyosságú írásaira asszociál. A szerző által a magnum opusaként megjelölt, hét kötetes Raguel hét tanítványát a Szigligeti Alkotóházban fejezte be 1977 nyarán, ahová többek között a magyar kultúra olyan kiválóságai jártak kikapcsolódni, mint Pilinszky János, Szabó Magda vagy Örkény István.

+1. Tatay Sándor

A Kossuth-díjas író Bakonytamásiban született és először egy Szőts István film forgatása kapcsán töltött hosszabb időt a Badacsonynál, melynek ő volt a forgatókönyvírója. Ekkor ismerkedett meg későbbi feleségével és horgonyzott le végleg a híres tanúhegyen. Talán ez a közös szál, talán a puszta véletlen miatt, de jó barátságot ápolt a fentebb már említett Egry Józseffel. A Badacsonyon írt műveit kilenc nyelvre fordították le. Stílusukat tekintve sokrétűek, de mindegyiket átlengi egyfajta romantikusan jóindulat, emellett pedig erős néprajzi tartalom is felsejlik a sorok között.

Forrás: Wikipedia




Fotó: kozterkep.hu

Kapcsolódó

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom

Csopakon bukkantak fel a Lánchíd régi kandeláberei

Mindössze néhány méterre állnak a Balaton-parttól. - - Az alig kétezer fős Csopak a Balaton partjának
Elolvasom