5+1 vers, amely a Balaton esszenciáját hordozza

A magyar tenger fenséges látványa és atmoszférája, nem meglepő módon, számtalan művészben gerjesztette már fel az ihlet hullámait. Az írók, festők, szobrászok, rendezők hosszas sorából természetesen a költők sem maradnak ki. Így, egy nappal a költészet világnapja után azokból a versekből szemléztünk, melyeknek sorai között a Balaton jellegzetes hangulatképei elevenednek meg.

1. Jékely Zoltán: A Balaton villámai

Listánkat egy modernebb, 1971-es keltezésű darabbal indítjuk, melynek szerzője (aki egyébként Péterfy Bori énekesnő anyai nagyapja) egy dühöngő balatoni viharról tudósít meglehetősen erőteljes képeken keresztül. A természet ilyenkor felkorbácsolódó erői iránt érzett félelemmel vegyes tisztelet tapintható a mű olvasása közben:


“Ne rémüldözz, ne reszkess,
csak ámuló szemet meresztgess:
e parazsat fúvó lovak,
fűrészes krokodil-fogak,
e tarajos-sárkány-gerincek,
torkuk tüze, mely meglegyintget,
a láng-létrák, melyek fölötted
víztükröt éggel összekötnek,
a sistergések, csattanások,
dördülések és mordulások,
melyek rángatják a világot,
s a szived morzsolják e kései
vad alkonyatban –
egy őrjöngő titán megfoghatatlan,
félpercnyi rögtönzései”

2. Weöres Sándor: Balaton

A különlegesen vibráló költői képek és ritmusok nagy mestere a tőle megszokott egyediséget és minőséget hozza a magyar tengerről írt versében. A rövid sorokkal és ütemhangsúlyos verseléssel operáló költemény színes hasonlatai és metaforái ezúttal is sziporkáznak a szavak mögül lüktető élettől.


“A habokon
visz ladikom
csillámfodor
a Balaton.
Tüzes a víz
tüzes az ég
a láthatár
forgó kerék.
Somogyi part
kis dombjai:
kék takaró
rézgombjai.
Zalai part
hegyormai:
a föld s a lég
zsinórjai.
Somogyi part
zalai part:
hol szétfeszűl
hol összetart.
A Balaton
hintáz velem
két menny között
ring életem”

3. József Attila: Balatonszárszó

Magyarország vitán felül legnépszerűbb poétájának sorsa tragikus módon fonódott össze Balatonszárszó nevével. Etel nővére ugyanis a déli parti településen lakott és Attila sokszor fordult meg náluk hosszabb-rövidebb időtartamokra. Sajnálatos halálának körülményei a mai napig vita tárgyát képezik, ám bő egy évvel korábban született egy költemény a szerző tollából, ami a község nevét viseli:

“Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
meg a természet gyönyörűn lecsapott rám”

/részlet/

4. Vörösmarty Mihály: A tihanyi visszhang

Szinte pontosan 30 esztendős korában, 1830 második felében vetette papírra a magyar romantika egyik legkiemelkedőbb alakja azt a versét, amely a híres tihanyi visszhang legendáját szövi egy sajátos szerelmi történet cselekményének szálai közé:

“Szüntesd csókjaidat, szüntesd meg az alkudozó szót,
Édes az ah, de tanút nem szivel a szerelem.
A viszhangu tetőn így súgott Irma Dezsőhöz,
Hogy Tihany agg hátán ültenek a szeretők.
A viszhang ezeket, mint hallá, súgva beszélé
Régi barátjának, a Balatonnak, alant,
A Balaton pedig elmondá partjainak, azoktól
Tudta Somogy, Veszprém, és Szala, tudta Füred;
És ezek elmondák a szomszéd többi megyéknek,
S már az egész ország tudta, hogy Irma szeret…”

/részlet/

5. Gárdonyi Géza: A Balaton

Gárdonyi 1894-ben íródott megnyilatkozása a Balatonról kifejezetten ódaszerű, melyben a költő egy csillagos éjszakán újra találkozik a megszemélyesített tóval. A vers sorait álom hatású atmoszféra lengi körül, így az feltételezhetően a szerző egy filozofikusabb pillanatának kordokumentuma:

“Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Arcát a hold benned elmélázva nézi,
s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.

Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
Balatont álmodom s melléje magamat”

+1. Petőfi Sándor: Lánggal égő teremtette

Lánglelkű, forradalmi költőnk neve talán az évnek ebben a hónapjában merül fel a legtöbbször az 1848-49-es szabadságharc évfordulója okán. Néhány évvel korábban, 1843-ban, Pozsonyban született költeménye a magyar tenger haragosabb oldalát idézi meg metaforaként belső vívódásainak leírására:

“Lánggal égő teremtette!
Nagy a harag a szívembe’;
Úgy háborgok, úgy hánykodom,
Mintha volnék a Balaton”