600 kilométerrel gyarapodnak a balatoni bringautak

600 kilométerrel gyarapodnak a balatoni bringautak

A magyar tengert övező kerékpáros útvonalak jelentős fejlesztéseken estek át a közelmúltban.

Az elmúlt évben a Balaton körüli kerékpárút csaknem egynegyedét felújították, és a 800 kilométernyi, a jelenlegi bringakörön kívül eső kerékpározható útvonalat további 600 kilométerrel szeretnék bővíteni, hogy a turisták a parttól távolabb eső tájakat is felfedezhessék – írja az infostart.hu.

“A balatoni bringakörút, ami 206 kilométer hosszú, az elmúlt években fokozatosan, szakaszról szakaszra megújult” – mondta az InfoRádióban Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

Tavaly a teljes bringakör egynegyedét építették újjá, így biztonságosan és élményszerűen körbe lehet biciklizni a tavat. Emellett a térségben kijelöltek további 800 kilométernyi kerékpárutat, jól kerékpározható, kis forgalmú közutat és erdészeti utat. Ezeken az útvonalakon felmérték az összes turisztikai szolgáltatót, ingyenesen látogatható attrakciót, szolgáltatást.

A szövetség elnöke hozzátette, hogy az összesen 1000 kilométernyi úthálózaton belül három fontos közlekedési csomópont van: az egyik Balatonfüred, a másik Balatonföldvár, a harmadik pedig Keszthely, ahol múlt hétvégén adták át a keszthelyi BalatonBike365-ös kerékpáros szolgáltatópontot. Ez az Energia téren, a mólóval szemben található, a Balatoni Bringakörön.

Princzinger Péter felsorolta, hogy ezen a szolgáltatóponton prémium kerékpárok, kiegészítők, felszerelések, esőkabát, sisak, energiaszelet, térkép, útba igazítás van a weboldaluk és az applikációjuk használatához, emellett felkészült és készséges kollégák várják a vendégeket. Igény szerint vezetett túrával, adott esetben csomag- és személyszállítással, a bajba került vendégek mentésével is foglalkoznak.

A teljes BalatonBike365 projektet az állam és az Európai Unió támogatta, és 1,2 milliárd forintba került. Ezen belül a három kerékpáros szolgáltatópont építése 250 millió forint volt, ennek körülbelül egyharmadát teszi ki a keszthelyi szolgáltató pont.

Princzinger Péter szerint könnyen elképzelhető, hogy több szolgáltatópontot létesítenek magánberuházók, a rendszerhez csatlakozni kívánó szolgáltatók révén. A következő két-három évben ezt a 800 kilométeres úthálózatot tervezik nagyjából 600 kilométerrel bővíteni annak érdekében, hogy a kevésbé frekventált hónapokban, a partról távolabb is megjelenjenek a turisták, és ezzel a szolgáltatóknál is vendégforgalom legyen.


Forrás: infostart.hu
Fotó: Facebook / BalatonBike365

Kapcsolódó

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Civilek tiltakoztak Tihanyban egy gyanús hulladékkezelési ügy kapcsán

Tihanyi civilek tartottak demonstrációt a hétvégén miután fény derült rá, hogy a település vezetése korábba
Elolvasom

Különleges új programokkal várja a látogatókat a tavaszi szünettől a Folly Arborétum

A húsvéti hosszú hétvégén debütál a nyomozós kerti játék és az ingyenes, gyerekeknek szóló Folly matiné. -
Elolvasom