Balatonakarattyán nyitja meg kisboltját Ördög Nóra és Nánási Pál

Balatonakarattyán nyitja meg kisboltját Ördög Nóra és Nánási Pál

Nánásiék néven fut Ördög Nóra és Nánási Pál közös, családi kalandokat felvonultató videócsatornája, ahol a gyerekek és Saci kutya is állandó szereplői a vlog bejegyzéseknek, így a cukiságfaktor teljesen ki van maxolva.

Nóritól a legutóbbi videójukból megtudhatjuk, hogy még az első rendelkezések előtt leköltöztek balatoni házukba, ahol egyébként is az év ezen szakaszát tölteni szokták. Ez a nyár azonban különleges lesz számukra, ami Balatonakarattyát illeti, ugyanis az idei szezonban nyitják meg régóta tervezgetett kisboltjukat, egy helyi szimbólumnak számító kicsi épületben.

Saját bevallásuk szerint sokan őrült ötletnek tartják a projektet, és az eredeti tervekből is valamivel lejjebb kellett egyelőre adniuk, hiszen mini bisztrót is álmodtak a bolt másik felébe, ami még kicsit várat magára. Viszont a kisbolt önmagában is szuper lehetőséget ad a helyi kistermelőknek, ugyanis az ő portékáikkal szeretnék megtölteni a polcokat, erre felhívást is indítottak Paliék, amit a videóban szintén megtaláltok. Majd leszögezték, akárki akármit gondol a kisboltról, ők mindig is ragaszkodtak a romantikus elképzeléseikhez, és ebben senki nem fogja tudni megállítani őket, így neki is láttak saját maguk az üzlet szépítésének. Ráadásul a névadásban is várják a segítségünket, amihez az ötleteket a kisbolt@nanasi.hu e-mail címre küldhetitek nekik!

Fotó és videó: youtube.com

Kapcsolódó

Állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tarto
Elolvasom

Új pályacsúcs született a hétvégi Ultrabalatonon

Az idei verseny az indulók számával is rekordot döntött. - - Pénteken az egyéni versenyzőkkel rajtolt
Elolvasom

Új királynőjét keresi a Miss Balaton

2026 nyarán ismét királynőt választ a Miss Balaton csapata, így ez az év már biztosan változást hoz egy gy
Elolvasom