Új mentőautót adományoztak a vízimentőknek

2020. június 25-én, a balatonfüredi Vitorlás téren tartott sajtótájékoztatót a Gattyán Alapítvány, valamint az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport, melynek keretében egy – a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt – mentőautót adományoztak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának. A támogatás célja, hogy a Balaton, mint kiemelt turisztikai régió rendelkezzen egy kizárólag a vízimentők munkáját segítő mentőautóval.

A sajtótájékoztatón részt vett Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító tulajdonosa, Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, Révész Máriusz, az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport vezetője, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere és dr. Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvos-igazgatója.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata április elején, a közösségi oldalán tette közzé adománygyűjtő akcióját, melynek célja egy új mentőautó megvásárlása volt. A járvány miatt kialakult helyzet inspirálta a vízimentőket arra, hogy a szárazföldön is elindítsanak egy mentőegységet, amellyel szezonon kívül is hasznos segítséget nyújthatnak a Balaton régiójában élőknek. A mentőautó teljes vételára 31,5 millió forint volt.

A rendezvény elején dr. Bóka István, Balatonfüred polgármesere városvezetőként  köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit és a Vitorlás téren megjelenteket. Elmondta, nagyon örül annak, hogy ennek a kiemelten fontos eseménynek Balatonfüred városa adott otthont. Beszédében kiemelte, hogy szerinte ma biztonságosan lehet pihenni a Balatonon, de a támogatók, jószándékú emberek a felajánlásaikkal tovább tudják ezt növelni. A nyaralóknak ugyanakkor elsősorban magukra kell vigyázniuk – tette hozzá.

A Docler cégcsoport alapítványai, a Docler és a Gattyán Alapítvány a járványhelyzet kezdete óta keresik a lehetőséget, hogy célorientáltan enyhítsék a károkat, és támogassák a bajbajutottakat.

A mentőautó vásárlása egy újabb állomás abban a támogatási folyamatban, amelyet már több mint tíz éve kezdtünk meg. A Gattyán Alapítvány elsősorban a gyerekotthonokban élőknek nyújt évek óta segítséget, de a vírushelyzet miatt át kellett alakítani a támogatási terveit. Arra kellett fókuszálnunk, amire valóban szükség van: az otthontanuláshoz laptopokkal, a sportoláshoz teqball asztallal, és ezekben a hetekben nyári táboroztatással segítünk. A híreket követve, a járványhelyzet aktuális problémáira próbálunk azonnali megoldást keresni. Bízunk abban, hogy a járvány első hullámának vége, ami azt jelenti, hogy az emberek végre elmehetnek pihenni, kikapcsolódni. Az előrejelzések szerint az idén az átlagosnál több látogató lesz a tónál, ezért a biztonságuk érdekében úgy gondoljuk, hogy most a mentőautó a lehető legjobb segítség mondta Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító tulajdonosa.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke, Bagyó Sándor úgy fogalmazott, hogy nemrég még csak egy álomnak tűnt a mentőautó projekt, néhány nap múlva viszont már „élesben” is használhatják az autót.

Amikor segítséget kértünk a mentőautó beszerzéséhez, álmunkban nem gondoltuk, hogy érkezik majd egy ilyen nagylelkű támogató, mint a Gattyán Alapítvány. Mindig is hittünk az összefogás erejében. Most is nagyon sokan álltak mellénk és segítették a projekt megvalósulását, de lássuk be, 31,5 millió forint hatalmas összeg. Ennyi pénzt még támogatók segítségével sem könnyű összegyűjteni. Ekkor jött a Gattyán Alapítvány, amelynek köszönhetően az álmunk egyik pillanatról a másikra valósággá vált. Büszkén állok most itt a Vitorlás téren, ahol a háttérben Rupert sürgősségi mentőhajónkat látom, a parton pedig a VMSZ színeibe öltöztetett, vadonatúj mentőautónkat, és közben olyan emberek vesznek körül, akiknek fontos az a munka, amit nap, mint nap végzünk. Magam és kollégáim nevében köszönöm mindenkinek, aki támogatott bennünket a célunk megvalósításában. Ígérjük, hogy miként eddig, úgy a továbbiakban is a Balatonon élők és a Balatonra érkezők biztonságát szolgáljuk. Jó hír, hogy az új mentőautó a mai naptól érvényes NNK engedéllyel bír és június 27. napjától megkezdi tevékenységét mondta Bagyó Sándor.

A sajtótájékoztatón Bujdosó Mátyás (Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet),a közadakozók képviseletében adta át jelképesen azt a Hamilton-T1 intelligens transzport lélegeztetőgépet, melyet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata azokból az adományokból tudott megvásárolni, melyek magánszemélyektől és vállalkozóktól érkeztek a mentőautó projekt megvalósításához. A közadakozásokból közel 8 millió forint gyűlt össze, melynek köszönhetően az új mentőautó egy professzionális lélegeztetőgéppel is fel lesz szerelve. (A lélegeztetőgép tényleges átadására egy későbbi időpontban kerül majd sor.)


Kapcsolódó

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom

Új vezető került a tihanyi limnológiai kutatóintézet élére

Az új igazgató megbízatása április 1-től lépett érvénybe. - - Új megbízott vezetők segítik a magyar k
Elolvasom