A kocsit a Belső-tó mellett, a Levendula háznál raktuk le, majd a kötelező kullancsriasztó után neki is vágtunk az őslevendulásnak a sárga kagyló jelek mentén. Csodaszép és illatozó, de izzasztó emelkedő vezetett az Őrtorony kilátóhoz. Az idő szerencsére tiszta volt, így az utánozhatatlan balatoni panoráma és a Külső-tó vadregényes, mocsaras világa egyaránt feltárult előttünk. Sziklás hegyoldalon ereszkedtünk le Sajkodhoz, majd a parton, egy meghitt nádason át vezetett az utunk Aszófőre, ahol észak-nyugati irányt vettünk ismét hegymenetben.
Vászoly felé eldugott nyaralókkal és faházakkal szegélyezett erdei ösvény vitt felfelé, ami néhol mezőkre és szőlőstelkekre is be-bekanyarodott. A községbe érve megértettük, hogy miért is nevezik a környéket a “magyar Toszkánának” főleg mikor betértünk a Kuti-Kerti Kisvendéglőbe egy kis könnyű ebédért. Borászattal átitatott falusi mikroklíma ez, némi mediterrán utóízzel, ami nagyon jól áll a településnek és az étteremnek is.
Miután feltöltődtünk kicsit ismét nekilódultunk a sárga kagyló jelen, árnyas erdei utakon, agyarszaggatta vaddisznó dagonyák mellett. Majd egy hatalmas gabonatáblán lyukadtunk ki Vöröstó határában. A falu érintésével végül végtelen kukoricaföldek között, a távolban magasodó Kab-heggyel, a műúton érkeztünk meg első szálláshelyünkre, Nagyvázsonyba.
Folytatjuk…