Ingyenes a parkolás Balatonfüreden is

Ingyenes a parkolás Balatonfüreden is

Ingyenessé vált a parkolás Balatonfüreden egy friss kormányrendelet kapcsán a legtöbb parkolóházban, mélygarázsban és zárt felszíni parkolóban egyaránt november 23-ától a kijárási korlátozás végéig. A közterületek zöme szintén díjmentes lesz parkolási szempontból.

A kormány határozata alapján Balatonfüreden a Probio Zrt. tulajdonában álló, valamint az önkormányzati tulajdonú zárt parkolók és mélygarázsok november 23-tól december 11-ig, este 7 és reggel 7 óra közötti időszakban ingyenesen vehetők igénybe. A fenti időszakon kívül, a parkolók használata továbbiakban is díjköteles – olvasható a város honlapján.

A rendelet szerint a városban lévő magántulajdonú, kereskedelmi célú parkológarázsokat, és a felszíni zárt parkolókat is ingyenesen meg kell nyitni este 7 és reggel 7 között, a fenti időszakban.

A koronavírus-járvány miatt korábban már rendelkezett a kormány a parkolásról, ezek a döntések továbbra is érvényesek. Azaz nem kell a parkolásért várakozási díjat fizetni a helyi közutak, valamint az önkormányzatok illetve az állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületeken.

Balatonfüreden is a közterületi parkolók használata ingyenes, de a nappali órákban a Zákonyi Ferenc illetve az Ady Endre utcai mélygarázsokban, az Esterházy strand előtti parkolóban valamint a Borsos Miklós utcai parkolóban továbbra is díjat kell fizetni a parkolásért.
A parkolókat üzemeltető Probio Zrt. minden parkolóban egyértelmű táblákkal jelezte a parkolásra vonatkozó szabályokat.


Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Hétvégén jönnek a Hamvas Napok Balatonfüreden

2026-ban sem maradhatnak el a balatonfüredi Hamvas Napok. A már-már legendás kulturális rendezvénysorozat
Elolvasom

Negyedszer is megnyitja kapuit a veszprémi Gyárkert

A Thievery Corporation, Beton.Hofi és a Kispál és a Borz is koncertezik nyáron Veszprémben. - - 2026-b
Elolvasom

Részegen és bedrogozva okozott balesetet egy pétfürdői férfi

Őrizetben a férfi, aki autójával egy ház kerítését is kidöntötte - írja a police.hu. - - Egy Pétfürdői
Elolvasom