Felújítás alatt a Szent Mihály-dombi kápolna Vonyarcvashegyen

Megújul a Vonyarcvashegy és Balatongyörök között található Szent Mihály-dombi kápolna. A katolikus plébánia mintegy 80 millió forint állami támogatás segítségével kaphat majd új erőre – olvasható a tvkeszthely.hu-n.

A legenda alapján 1729 telén jégtábláról megmenekült halászok, fogadalomból építették a kápolnát. A történészek szerint azonban 1622-ben már kápolna állt a Szent Mihály-dombon. Többszöri átépítés után az 1860-as években nyerte el jelenlegi formáját az építmény. Jelentősebb felújítások a 2000-es évek elején történtek utoljára. Január 7-én jelentették be, hogy 80 millió forintos állami támogatást kapott a plébánia a felújításra.

A beruházáshoz szükséges tervek, dokumentációk kidolgozása megkezdődött. A külső és belső homlokzat felújítása mellett a tervek közt szerepel a csapadékvíz-elvezetés kiépítése és egy elektromos orgona beszerzése is. Deák Ákos plébános elmondta, a felújítási tervek kidolgozása már a korábbi években megkezdődött. Hangsúlyozta, a műemlék- és természetvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni a felújításnál.  A plébánia becslése szerint évente több tízezer ember sétál fel a Szent Mihály-dombra akár szabadidős vagy éppen vallási célból.

„A kápolnában a katolikus esküvők száma meghaladja a negyvenet. Ami nálunk nagy létszám. Ezen kívül itt ökumenikus módon is vannak esküvők. Szívesen jönnek fel ide az istentiszteletekre is” – tudta meg a tvkeszthely.hu Deák Ákos plébánostól.

/blockquote>

A plébánia, az önkormányzat és a Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesület számára is fontos a kápolna környékének jelenlegi csodálatos, egyben meghitt jellegének megőrzése. A civil szervezet is sikeresen pályázott, nyolcmillió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak egy hazai banktól. A településvezetéssel karöltve egy vizesblokkot és családbarát pihenőhelyet szeretnének létesíteni a domb északnyugati lábánál.

„Vonyarcvashegy önkormányzata ehhez egy több mint nyolcezer négyzetméteres területet vásárolt meg, közvetlenül a domb alján. Azon a területen szeretnénk ezeket a létesítményeket, illetve a családbarát helyet kialakítani. Természetesen összhangban minden résztvevővel. Most az előkészületi munkák folynak.” – mondta Pali Róbert polgármester.

Jelenleg az egyeztetési folyamatok zajlanak. Jövő héten kezd munkamegbeszélést a plébánia és az önkormányzat. A benyújtott tervek elbírálása után dől el, hogy mikor kezdődhet meg a kivitelezés – a Keszthelyi TV híradása szerint.




Kapcsolódó

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom

Új vezető került a tihanyi limnológiai kutatóintézet élére

Az új igazgató megbízatása április 1-től lépett érvénybe. - - Új megbízott vezetők segítik a magyar k
Elolvasom