Jövő héten már nyitnak a teraszok?

Már készülnek a vendéglátóipari objektumok a teraszok nyitására – adta közre az MTI. Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke szerint az alkalmazottak viszonylag gyorsan csatasorba állíthatók és a teraszdíj eltörlése is kedvező feltétel az érintett vállalkozások számára – olvasható a Telexen.

Hozzátette, hogy a szövetség a társszervezetekkel és a turisztikai ügynökséggel közösen szabályrendszert alkotott a fokozatos újraindítás biztonsága érdekében.

Gál az MTI-nek úgy fogalmazott, a teljes ágazatra jellemző lehet a szigorú szabályozás, az újraindulás csak fokozatosan és bizonyos feltételek mellett jöhet létre biztonságosan.

Arra készülnek, hogy hasonló keretek mellett fogadhatnak vendégeket az éttermek, mint a novemberi szigorításokat megelőzően, távolságtartással, fertőtlenítéssel, kötelező maszkviseléssel, a személyes kontaktok minimalizálásával.

Arról is beszélt, hogy a hosszabb távú kilábalás érdekében a szövetség olyan újraindítási rendszert készített elő, ami biztosítja a versenyképességet a munkaerő főbb piacaival szemben, hogy ne induljanak el ismét tömegesen az első adandó alkalommal az osztrák, német vagy olasz versenytársakhoz. Ehhez javasolták egyebek mellett az ágazati bértámogatás folytatását és az adókedvezmények meghosszabbítását, illetve a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás átmeneti felfüggesztését.




Forrás: Telex / MTI

Kapcsolódó

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában mesekönyvekkel lehetett fizetni

Igazi turisztikai vonzerővé vált a jótékonysági  kezdeményezés: 6 balatoni cukrászdában  mesekönyvekkel leh
Elolvasom

Közúti ellenőrzés alkalmával derült fény a bűncselekményre Balatonfűzfőn

A balatonalmádi nyomozók kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki két férfit. - - A járőrök december
Elolvasom

Elhunyt Theresia Trummet, Balatonfüred díszpolgára

A német-magyar barátságért kifejtett munkásságáért kapta a díszpolgári címet. - - 87 éves korában elhu
Elolvasom