Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent András templomrom, Taliándörögd

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent András templomrom, Taliándörögd

A Dörögd határában húzódó mezőgazdasági területek között lelhető fel a Szent András templomrom, amelynek falai a környék megannyi templom- és várromjához hasonlóan sokkal többet tudnának mesélni, mint azt első látásra gondolnánk.

Valószínűleg a Dörögdi család emeltethette az épületet Szent András tiszteletére. Az első írásos emlék a 14. századból származik és új templomként hivatkoznak rá. Ez az épület viszont már egy korábbi szentélyre épülhetett, amelynek nyomai még ma is tetten érhetőek a szakavatottabb szemek számára.

Fotó: szallas.hu

A Balaton-felvidéken sáskahadként végigrajzó török az egyhajós, keletelt templomot sem kímélte. Feltételezhetően 1548-ban rombolták le. 1840-ben ráadásul még a maradványokat is felrobbantották építőanyag reményében az épülő uradalmi magtárhoz. Szerencsére keleti fala viszont ma is 20 méter magasan áll.

Fotó: szallas.hu

1975-ben a műemlék régészeti feltárása megdöbbentő eredménnyel zárult, ugyanis annak területén nem másra, mint egy bronzkori urnasírra leltek, de római kori leletek is bukkantak elő. Az állagmegőrzésen átesett épület most nyaranta színi előadásoknak és koncerteknek szolgál varázslatos helyszínéül.





Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Simon István emlékház, Bazsi

A Veszprém megye Sümegi járásában fekvő Bazsiban született Simon István költő, aki munkájával többek között
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ajkai Bányászati Múzeum, Őslény- és Kőzettár

Az Árpád-korban alapított Ajka identitását jelentősen átformálta a 19. század során felfedezett tekintélyes
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Egervári várkastély

A Zala megyei Egervár neve – a mocsaras területeken jellemző égerfa mellett - arra a középkori erődítményre
Elolvasom