Turisztikai bomba ketyeg a Balaton-régióban

Turisztikai bomba ketyeg a Balaton-régióban

Folyamatosan növekszik az előfoglalások száma, akár rekordot is dönthet a belföldi idegenforgalom a nyáron. Már mintegy egymillió vendégéjszakát kötöttek le eddig – közölte az MTI a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatójának nyilatkozatát.

Guller Zoltán kifejtette, az adatok alapján a Balaton-térség szálláshelyei a legnépszerűbbek, őket követi a Mátra-Bükk, Debrecen és térsége, illetve Budapest környéke.
Úgy fogalmazott, a Balaton a nyári hónapokban megtelt, nincs szüksége reklámra, de a fejlesztések nem maradnak el. “Támogatjuk az elektromos hajózás elterjedését, több szálloda épül, számos strand megújul, és jövő tavasszal új kompot állítunk forgalomba” – mondta a turisztikai ügynökség vezetője, majd aláhozta, a cél, hogy a Balaton és környéke “európai, környezetbarát” üdülőhellyé váljon.

Guller Zoltán kitért arra is, hogy a külföldiek elmaradása miatt Budapest helyzete még kevésbé lesz kedvező. Szerinte ezen segíthet, ha a magyar utazók a fővárosra is lehetséges úti célként tekintenek.

Megjegyezte továbbá, hogy az ügynökség nemzetközi kampányokat is indít, hogy már a határok megnyitása előtt Magyarországgal tervezzenek a külföldi utazók.

“Úton vagyunk a normális élet felé” – jelentette ki az MTÜ vezérigazgatója. Emlékeztetett, a beoltottak száma átlépte a négymilliót, ezért szombattól a védettségi igazolvánnyal újra elérhetők a szolgáltatások és országszerte nyitnak a szálláshelyek, a fürdők, az éttermek belső terei.

Guller Zoltán hangsúlyozta, “most a valódi segítséget az indulás jelenti, mert ha vendég van, minden van”.




Forrás: MTI / balatontelevizio.hu
Fotó: balatontelevizio.hu

Kapcsolódó

Siófokról rajtol a Tour de Hongrie egyik legérdekesebb szakasza

A mezőny május 12-én vasárnap indul a déli parti város Fő teréről. - - A 45. magyar körverseny május 8
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Majer Antal kilátó, Bánd

Dr. Majer Antal erdőmérnök és egyetemi tanár a második világháború után dolgozott a Szentgáli Erdőgondnoksá
Elolvasom

Húsz helyszínen több mint 50 program a 31. Gizella-napokon Veszprémben

Húsz helyszínen több mint 50 program várja az érdeklődőket a 31. Gizella-napok programsorozat keretében Ves
Elolvasom