Három éven belül több tízezerrel is nőhet a Balaton környékének lakossága

Három éven belül több tízezerrel is nőhet a Balaton környékének lakossága

Már most túlnőtte magát a balatoni lakóövezet, az ingatlanárak két-három éve durván emelkednek. Közben a szociális infrastruktúra nem mindenhol tud lépést tartani a betelepüléssel.

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, most a Balaton déli partján épült új lakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméter árai is tovább nőhetnek a jövőben. Ezt az OTP Ingatlanpont szakemberei írták le, de csak megismételték azt, amit már más szakértők is hónapok óra mondogatnak. 

Az is fontos fejlemény, hogy a korábban kifejezetten üdülőövezetnek számító tavunknál folyamatosan növekszik az állandó lakosság. A vándorlási adatok szerint a Balaton déli partjánál másfél év alatt Balatonmáriafürdőn, Balatonberényben és Balatonkeresztúron 9-9 százalékkal nőtt a lélekszám, és Balatonlelle is 8 százalékos növekedést ért el. Balatonszárszó, Zamárdi, Szántód és Siófok 5, Balatonvilágos esetében 4-5 százalékos növekedést rögzítettek.  

Az Otthon Centrum a 2017-2019 közötti vándorlást elemezve azt írta, hogy a legnagyobb nyereség a balatoni mellett a Velencei-tavi gárdonyi járásban volt 28,5 százalékos többlettel, amelyet balatonalmádi járás követett 25,5 százalékkal. Bár ezek az értékek fajlagosan kiemelkedők, abszolút értékben nézve 1000, illetve 650 fős a többlet a két térség számára. Ettől látványosan lemaradt a siófoki járás 5,4 százalékos értékkel. Ezek a számok azonban a járvány kitörése előtti időszakból valók, a két tavunknál azóta több ezerrel nőhetett az állandó lakosok száma és ha folytatódik az odaköltözés (márpedig a társasházi értékesítési adatok sokszáz új család megjelenését vetítik előre), akkor három éven belül több tízezerrel emelkedhet a két térségben lakók száma. 

Helyén való megállapítás, hogy az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben.

Forrás: mfor.hu
Fotó: http://canva.com

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom