Szarvasveszély a vidéki utakon

Augusztus végén veszi kezdetét és körülbelül október közepéig húzódik a szarvasbőgés időszaka, ami fokozott vadveszéllyel jár a közutakon, elsősorban az erdős, ligetes területeken – figyelmeztetett az Agrárminisztérium.

A szarvasbőgés a természetföldrajzi jellemzőktől, az ökológiai adottságoktól és az időjárástól függően először az ország déli és nyugati részein kezdődik, először Baranya, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva általában a zempléni tájegység gímszarvasai zárják a sort.

A bőgési időszakban a szarvasok izgatottabbak, jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra. A szarvasok viselkedése megélénkül, késő délutántól kora délelőttig aktivitásuk fokozódik. A hidegre forduló időjárás növeli a bőgés intenzitását, fő bőgésben a szarvasok egész nap mozgásban lehetnek.

A szarvaselütés súlyos következményekkel járhat, nemcsak a vad sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. Ugyanis a viszonylag magas testfelépítésű szarvas a szélvédőbe csapódva az utastérbe juthat. Az elütés következtében a nagy erőhatás miatt annyira megsérülhet a karosszéria, hogy az autó akár totálkárossá is törhet.

A vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve az erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is, mérsékeljük a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig vadat látunk, akkor érdemes lassítani, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, megugrására, gyors, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, és arra is, hogy egyszerre több egyed is felbukkanhat.

Ha mégis megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még nem múlt ki, akkor az agancsával, rúgásával, vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat.

Baleset esetén hívni kell a 112-es segélyhívó számot és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes vadászatra jogosult tulajdona, elvitele lopásnak minősül.



Forrás: kormany.hu

Kapcsolódó

Kemény riffekkel, vízparti élményekkel vár a RockBalaton

A RockBalaton fesztivál 2025-ben jelentős változásokkal jelentkezik: az esemény idén új helyszínre költözi
Elolvasom

Balatoni ingatlancsalók ölték meg az egyik strómanjukat

A rendőrök az eljárás során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként - adta közre a police.hu. - - A Veszp
Elolvasom

Miniévad a veszprémi Kabóca Bábszínházban – három nap, tizenegy előadás

A veszprémi Kabóca Bábszínház 2024 elején új lendületet vett: megújult arculattal, friss művészeti koncepc
Elolvasom