Épülhet a tihanyi lakótelep?

Épülhet a tihanyi lakótelep?

500 lakásos lakópark, 120 szobás luxushotel, mélygarázsok és parkolók. Ezek válthatják fel Tihany egy Balaton-parti, erdős-mocsaras térségét – olvasható a 24.hu cikkében. Az önkormányzat a közelmúltban számottevően nagy területeket adott el magánbefektetőknek, ezzel egy időben pedig a beépíthetőséget is növelte. A helyiek nincsenek éppen elragadtatva az események alakulásától és építési moratóriumot követelnek – írja a portál.

Augusztus 14-én a szervezők szerint mintegy 450 ember gyűlt össze a tihanyi révnél, hogy az úgynevezett Kenderföldeken tervezett beruházás ellen tüntessen. A demonstrációt a Révbe Érünk Egyesület szervezte, egy fiatal, pár hónapos formáció, ami a szívén viseli e terület sorsát.

A Kenderföldek a Tihanyi-félsziget déli, valóban elvadult csücske, ami pár évtizede még egy mocsaras vidék volt, most már összefüggő erdő. Egy 22 hektáros területről beszélünk. Tulajdonjogilag igen tagolt a környék, van állami, önkormányzati és magántulajdonú része, mindegyikben közös, hogy szinte valamennyi területre van fejlesztési koncepció (lásd lentebbi térképünket). A közeli Club Tihany munkásszállójánál 2400 négyzetméteren 3 emeletes lakóházakat; egy szomszédos 5,4 hektáros területen ingatlanfejlesztők 22 épületben 388 lakásos lakóparkot és egy 120 szobás wellnessközpontot; a volt Lovarda helyén 2200 négyzetméteren körülbelül 110 lakást, valamint mélygarázsokat, mólót, illetve a Balaton Kapuja projekt keretében (ezt a civilek lényegében nem kifogásolják) látogatóközpontot és parkolókat alakítanának ki az erdős területen. A Révbe Érünk Egyesület elnöke, D. Molnár György szerint Tihany mindegyik része megsínylené, ha lakótelepeket építenének a faluba, erre az egyetlen szabad terület jelenleg ugyanis épp egy összefüggő erdőség. „Ha tök üres lenne, akkor is rizikós lenne a beruházás” – mondja a szervezet elnöke, aki szerint az összes projektet egybeszámítva legalább 500 új lakásról lehet szó, miközben Tihanyban 800-1000 állandó lakos, és 1500-2000 üdülőtulajdonos lehet.

A legnagyobb építkezés a Félsziget Resort Kft. tulajdonában álló 5,4 hektáros ingatlanon lenne, ahol ha nem is az eredetileg belengetett 388 lakásos komplexumot, de D. Molnár információi szerint továbbra is egy 340 lakásos lakóparkot terveznek, mélygarázzsal, szállodával. Az érintett területen 10,5 méteres építménymagasságot engedélyeztek, tehát akár négyszintes házakat is felhúzhatnak majd. A projekt tíz év alatt, több lépcsőben valósulna meg.

A szóban forgó 1841/23. helyrajzi számú ingatlan korábban az önkormányzaté volt, aztán egy cégbe apportálták azt, végül 2018-ban eladták. Az önkormányzat évek alatt, többször módosította a helyi építési szabályzatot, 20-ról 30 százalékra ugrott a beépíthetőség, 55-ről 40 százalékra csökkent a zöldfelület a területen. A terepszint alatti maximális beépítettség a tervezett mélygarázs miatt 20 százalékról 30 százalékra ugrott.

Kép: 24.hu

Az eredeti tervek szerint a tervezett 593 parkolóhelyből 339 került volna a mélygarázsba (ez egy mocsaras terület, szóval gyakorlatilag oldalról és alulról is víz övezné a garázst). Mindez sok fa kivágásával járna, több védett faj is veszélybe kerülhet, amiket amúgy a környezetvédelmi hatásvizsgálat is felsorol, majd mégis azt jelzi, hogy ennek ellenére semleges lesz a beruházás hatása az élővilágra.

Tósoki Imre, Tihany polgármestere augusztus 12-i videoüzenetében arról beszélt, hogy a magántulajdonú területeken az építési és környezetvédelmi hatóságok döntik el, mi épülhet. A Révbe Érünk Egyesület vezetője szerint az önkormányzat a lakossági tiltakozást érzékelve igyekszik közvetíteni a befektető és a civilek között, de a dolog innentől valóban nagyon nehéz.

„Most már elég nehéz lenne azt mondani, hogy itt volt egy elfogadott beépítési szint, de most mégsem lehet annyit építeni” – mondta a 24.hu-nak D. Molnár György, aki szerint a polgármester jogilag nem is tud mit tenni. Az építési engedélyt a megyei kormányhivatal adja ki. A civilek azt szeretnék, ha kétéves építési moratóriumot rendelnének el, és ezalatt döntenének arról, mi legyen a terület sorsa. „Több fideszes képviselő is mellettünk áll, támogatják az ügyünket” – jelentette ki D. Molnár György. A polgármester azonban – miként azt a civil szervezet vezetőjétől megtudtuk – nem tud döntést hozni a moratóriumról, csak akkor, ha minden érintett, tehát a beruházó is önként vállalja ezt.

A polgármester a 24.hu-nak írásban kifejtette, a beruházóban „van készség az egyeztetésre, a kompromisszumok keresésére”. Szerinte a Kenderföldek egy „lepusztult, elhanyagolt” térség most, ráadásul Tihanynak nagyon jó lenne egy egész évben működő, színvonalas szálloda, ennek jobban is örülnének, mint az apartmanoknak. Szerinte a 20 százalékos beépíthetőség miatt nem lesz túlépítve a környék, ráadásul az apartmanok tulajdonosai úgyis csak az év egy részében üdülnek majd itt, nem terhelik meg az infrastruktúrát. Hozzátette: a nemzeti park mellett mi is éberen figyelünk a környezet megóvására, sőt minőségének javítására is.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A lakóparkot egy olyan területen át lehetne megközelíteni a Balaton felől, ami most egy önkormányzati tulajdonú mocsár, Tósoki Imre polgármester szerint nem védett. D. Molnár György szerint viszont ez egy védett nádas, aminek átminősítésére elindítottak bár egy eljárást, a civilek azonban ezt megakasztották. Bíznak benne, ha a közvetlenül partmenti területet sikerül megvédeniük, az egész lakópark eladhatósága csökkenne, és ez önmérsékletre sarkallhatná a beruházót. Így összegezte a helyzetet a Révbe Érünk Egyesület elnöke:

“Abban bízunk, hogy a beruházók olyan emberek, akik nemcsak a profitmaximalizálásban érdekeltek, hanem abban is, hogy amit ők csinálnak, arra évtizedek múltán is büszkék tudnak majd lenni.”

A teljes cikk itt olvasható.




Forrás: 24.hu
Fotó: Marjai János / 24.hu

Kapcsolódó

Lopott rendszámmal, fúrógéppel akartak feltörni egy fonyódi bankautomatát, de kattant a bilincs

Őrizetbe vették a férfit, aki megpróbált feltörni egy bankautomatát Fonyódon - írja a police.hu. - - N
Elolvasom

„180 fokos társadalmi szemléletváltás kell” – továbbra is pusztulóban a balatoni nádas

Csak az elmúlt pár évben 6-7 hektárnyival ritkult meg a nádas a magyar tengeren. - - „A Balatonon 12
Elolvasom

Siófokról rajtol a Tour de Hongrie egyik legérdekesebb szakasza

A mezőny május 12-én vasárnap indul a déli parti város Fő teréről. - - A 45. magyar körverseny május 8
Elolvasom