Nagyszabású fejlesztések indulnak a veszprémi állatkertben

Ötmilliárd forintos keretből kezdődnek meg a veszprémi állatkert fel- és megújítási munkálatai, melyek során új nagymacskakifutó és háziállatbemutató is épül majd 2023-ra.

A támogatói okirat aláírása alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az állatkertek kulturális és közösségi színterekként működnek, melyekben oktatási, nevelési és tudományos munka is zajlik.

Török László, a veszprémi állatkert igazgatója elmondta, hogy 3 hektárnyi területen zajlik majd az építkezés.

Az akadálymentesen látogatható nagymacska kifutón tigris, hiúz és hópárduc kap majd helyet. A kifutó egy többszintes sétaúton lesz megközelíthető, mely a talajszint és a lombkoronaszint között halad. A háziállatbemutató három nagy istállót, egy kocsiszínt és egy beállót foglal magában. A legtöbb városi gyerek már nem találkozik közvetlenül a háziállatokkal. Ezért van nagy jelentősége, hogy a látogatók itt közvetlen közelről láthatják a legkülönfélébb állatokat, köztük sertést, baromfit, tehenet – hangsúlyozta az igazgató. Közölte: szerdán kezdik meg az állatok elköltöztetését más kifutókba, az építkezés pedig még ebben az évben megkezdődik.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy tíz esztendő alatt megháromszorozták az állatkert területét és a látogatószám is évről évre növekszik.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Kiterjedt dílerhálózat bukott le Balatonfüreden

Cannabis-ültetvényeket számoltak fel a balatonfüredi nyomozók - adta közre a police.hu. - - A járőrök
Elolvasom

A Balatonon is gyérítik a szúnyogokat a héten

Ezen a héten 11 vármegye 53 településén végeznek szúnyoggyérítést a szakemberek – közölte a katasztrófavé
Elolvasom

A Nemzeti Lovas Színház visszatér a Balaton partjára – két különleges előadással Balatonalmádiban

A nyár egyik leglátványosabb kulturális eseményére készülhetünk Balatonalmádiban: 2025-ben ismét visszatér
Elolvasom