Művészeti alkotással emlékeznek a Veszprémet Alsóörssel összekötő vasútvonalra

Napokon belül két kismozdony lesz látható Balatonalmádiban. Jelenleg a Töltés utcában áll a legendás 375-ös sorozatú gőzmozdony, melynek társai a Magyar Királyi Állami Vasgyárak egyik legelterjedtebb mellékvonali mozdonytípusai voltak. A következő a 71-es főúton Döme Péter alkotásaként óriás faliképen az egykori vasúti felüljáró beton hídfőjén.

A Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület és az EKF 2023 szervezői összefogásának eredményeként a 375-ös mozdony képe emlékezteti az arra járókat a Veszprémet Alsóörssel összekötő vasútvonalra. Sokakat személyes élmény köt a kisvasúthoz.

1969-ben megszűnt Alsóörs-Veszprém helyiérdekű vasút, ennek ellenére ma is szerves részét képezi Balatonalmádinak – részben emlék gyanánt, részben megmaradt építményei emlékeztetnek a népszerű kisvasútra.

Több mint száz éve kezdték meg az építést, azonban még ma is állnak ezek a hidak és támfalak. Egyikkel szemben, pontosan ott, ahol a Balaton partjára futottak le a sínek, újabb emlékjel került: a Balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület kezdeményezére Döme Péter faliképe örökíti meg a Bakonyt és a Balatont összekötő híres Veszprém-Alsóörs kisvonatot. Az egyesület kezdeményezését támogatta az Europa Kulturális Fővárosa 2023. A pályázaton nyert egy millió forint képezte az alapját a most felavatott köztéri alkotásnak. 

A festmény mérete : 7.5 x 2.75m

Működésének 60. évfordulóján szüntették meg a vonalat, kisvonatot, de a város lakói nem hagyták magukat. Három évtizeddel később a honismereti kör tagjai összefogtak, s ennek eredményeként a legendás 375-ös mozdonyt Ráday Mihály operatőr, városvédő közbenjárására dr. Heller György, a MÁV vezérigazgatósága História Bizottságának képviselője ajándékozta Balatonalmádinak.

1908-ban a pálya kitűzése után megindult az építkezés. Az almádi szakaszon 1907. október 15-én kezdték a töltések építését. Az építkezések idején is folytatódtak a viták, főleg a Veszprém városi szakaszon a felüljáró létesítése miatt, valamint az almádi szakaszon a két vonal csatlakozása és az állomás elhelyezése miatt. Végül a hegyoldalon épített állomások és a megyehatáron kívüli csatlakozás valósult meg.

Az Alsóörs-Veszprém vonal építéséhez mindössze hét hónapra volt szükség. 1908. szeptember végén haladt rajta végig z első vonat.

A 11-es számú Alsóörs-Veszprém vasútvonal 22 km hosszú volt. A megszűnése előtt a mai 11-es számú Győr-Veszprém vasútvonal részeként üzemelt, közvetlen vonatok is indultak Győrből a Balaton partjára. Megszűntetését gazdaságtalanságra hivatkozva az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció rendelte el. A pályát 1974-ben végleg felbontották.

A vasút nyomvonalán sok helyen megmaradtak az ipari műemlékek. Így például Balatonalmádiban ma is láthatók, ha a régi nyomvonal helyén kialakított utcán, a Töltés utca haladunk végig. Az Öreghegyi állomás, amelyet átépítettek, de megtartották a régi állomás formáját, valamint a Remete-völgyi állomás, amelyet szintén lakóházzá alakítottak.  Vagy a Budai Nagy Antal utca felett áthaladó régi vasúti híd, amelyet vörös homokkőből építettek.  Itt található a 375-ös számú szertartályos gőzmozdony, a helybéli gyerekek kedvence, no meg a turistáké.

A régi töltés helyét mára kerékpárút vette át, a helyváltoztatást szolgálja ma is az egykori vasútvonal helye.

Kapcsolódó

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom

Sztárfellépőkkel és őrületes hangulattal kecsegtet az idei Puncs Party és Szilveszter Siófokon

Méltkóképp zárja az évet a déli part fővárosa. - - Fényshow a Víztoronyból, ABBA show, Omega Testamen
Elolvasom