Bővítik a balatonvilágosi Traubi gyárat

Megindult a balatonvilágosi Traubi gyár telephelyfejlesztési beruházása, melynek során egy új szerelőcsarnok épülhet majd meg a jövőben az ipari park területén.

Egy több mint 1600 négyzetméter alapterületű, új szerelőcsarnokkal bővül a balatonvilágosi régi Traubi gyár területén elhelyezkedő Mathiász Innopark, ahol többek között a világon egyedülálló elektromos jetskik, úszóházak és úgynevezett „legoépületek”, azaz mobil lakóegységek és előregyártott modulházak gyártásával és értékesítésével is foglalkoznak – adta közre a Magyar Építők.

A kivitelezési munkálatok 2021. szeptemberében kezdődtek meg az építtető MI Park Kft. beruházásában, és a 2F-Bau Kft. generálkivitelezésében valósulnak meg. A teljes beruházásra közel 490 millió forint áll rendelkezésre, és várhatóan 2022. március végére adják át.

A telephely 2018-ban kezdte meg a működését, amely főképp innovatív vállalkozásoknak biztosít infrastruktúrát Balatonvilágoson, úgy mint a KEYCOHOUSE kompaktház tudásközpont és üzem. A kéthektáros területen mintegy négyezer négyezetméternyi épületegyüttes található, ahol az üzemeltető kifejezetten olyan cégeknek kínál helyet, akiknek egyaránt fontos az innováció, a környezettudatosság és a fenntarthatóság.

Az újonnan épülő szerelőcsarnokban a már meglévő gyártócsarnokban összeállított, hazánkban eddig nem használt CLT (keresztirányú rétegragasztás) technikával készülő modulház-részeket tervezik össze- és készre szerelni a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében.
A szerelőcsarnokon kívül más követelmény nem szerepelt, az infrastrukturális igényeket az építtető tulajdonában levő egyéb (szomszédos telken is található) épületekben meglévő szociális helyiségek kielégítik.


Forrás: magyarepitok.hu

Kapcsolódó

Több mint 25 ezren vettek részt az Ultrabalatonon

Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25
Elolvasom

Mobil Átvételi Pontokat létesített az IKEA a déli parton

A szolgáltatás péntektől vehető igénybe. - - A nyári vakáció közeledtével idén negyedik alkalommal nyí
Elolvasom

A Balatonnál az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a 3,2 millió forintot is elérheti

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei kö
Elolvasom