Rózsaszín virágözön a Balaton-felvidéken

Rózsaszín virágözön a Balaton-felvidéken

Az idő sajnos kissé mostohára fordult az elmúlt napokban, de a korábbi felmelegedés hatására virágzásnak indultak a Balaton-felvidék mandulafái, melyek szemet gyönyörködtető látvánnyá olvadnak össze – írja a 24.hu.

Tavasszal a Balaton egyik legvonzóbb látványossága, amikor virágba borulnak az északi part mandulafái. A komor szürkeség után igazi szívet melengető látvány a virágtengerben fürdő hegyoldalak látványa.

A Káli-medence környéke is szirmokba öltözött, gyönyörű színekben pompáznak és illatoznak a mandulafák.

A jelenséget Pleszinger László, a Sokszínű Vidék egyik olvasója örökítette meg a napokban.


Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom