Bakancslistás helyek a Balaton körül – Berzsenyi Dániel Emlékház, Nikla

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Berzsenyi Dániel Emlékház, Nikla

A magyar irodalom és annak nagyjai közvetve vagy közvetlenül rengeteg szálon kötődnek a magyar tengerhez. Az egyik ilyen kapcsolódási pont Nikla települése a déli parton, ahol Berzsenyi Dániel élt és gazdálkodott 1804-től 1836-ban bekövetkezett haláláig. Egykori kúriájában a község önkormányzata patinás emlékházat rendezett be a poéta emléke előtt tisztelegve.

A nagy magyar lírikus és felesége a 19. század legelején költözött a Somogy megyei faluba, ahol sikeres, önellátó gazdaságot hozott létre és működtetett. Bár a kulturális élet középpontjának távolságát és a szellemileg azonos vágású beszélgetőpartnerek hiányát kissé nehezen szokta meg a költő, a vidéki élet romantikájában és nyugalmában kifejezetten örömét lelte. Példaértékű gazdasága többször nézett anyagi jellegű megpróbáltatások elé, de ügyes gazdaként mindig sikerült a prosperálás felé kormányoznia a dolgok alakulását.


A ház, amely a múzeum jelenlegi otthona is 1811-ben épült. 1954-ben rendezték be emlékháznak a költő személyes tárgyaival és leveleivel. A részletes kiállítás tollakat, pipákat és hangszereket is felvonultat, de a nyomtatott strófák és a magánjellegű dokumentumok mellett szemügyre vehetjük egyes versek eredeti kéziratait is.


Az épület műemléki státusznak örvend és virágos parkját is védettnek minősítették, melynek középpontjában Berzsenyi mellszobra foglal helyet. Még ma is él a kertben az a szelídgesztenyefa, melyet maga a költő ültetett még 1814-ben. A ma látható kiállítás anyaga a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Somogy Megyei Múzeum közös gyűjteményéből tevődik össze és Sára Péter rendezte be 1972-ben.


Fotók: nikla.hu




Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Balatonakarattya

Balatonakarattya református templomának enyhén futurisztikus látványa nem meglepő annak tekintetében, hogy
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Grábler-tó, Várpalota

Az Inota határában elterülő Grábler-tó Várpalota megannyi bányatavának egyike. A tó, társaihoz hasonlóan, a
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Hajmáskér

Hajmáskér és Sóly közös, összevont református hitközössége sok évszázados múltra tekint vissza. Ennek a tör
Elolvasom