Idén a Balaton Sound hozza el a B my Lake-et is

Idén a Balaton Sound hozza el a B my Lake-et is

Az idei nyáron olvad eggyé a két fesztivál először, hogy az elektronikus zene minél szélesebb spektrumát prezentálhassák a műfaj kedvelői számára – írja az Index.

Nagy kihagyás után idén újra visszatérnek a hazai fesztiválok. A Sziget már be is jelentette nagy fellépőit, köztük a kanadai énekest, Justin Biebert, aki egyébként a szigetes koncertjét követően az Arénában is színpadra áll majd. Zamárdi legfelkapottabb fesztiválja, a Balaton Sound is elhozza a magyar tengerhez a legnevesebb előadókat, ám legújabb Facebook-bejegyzésük szerint készülnek egy nagyobb dobással is.

A közösségi oldalukon olvasható közlemény szerint ugyanis a Balaton Soundra idén beköltözik a B my Lake, amelyet eddig minden évben – már amikor nem maradt el – augusztus végén rendeztek meg, egy időben a Strand Fesztivállal; ám idén június 29.–július 2-ig lesz megtalálható a Balaton Soundon.

A B my Lake érkezik a Balaton Soundra! Összefogtunk Európa egyik legnagyobb underground elektronikus zenei fesztiváljával, hogy egy igazán autentikus zenei élményt hozhassunk el nektek

– olvasható Facebook-oldalukon.



Forrás: index.hu
Fotó: balatonsound.com

Kapcsolódó

Pumped Gabo a nagyszínpadon, a Balaton legmagasabb tornya és kiss cam: extra újdonságok érkeznek a STRAND Fesztiválra

Holnap, augusztus 20-án nyitja meg kapuit a STRAND Fesztivál Zamárdiban, ahol a K&H X Balaton Nagyszínp
Elolvasom

A szabadság zöld oázisa Paloznakon: itt a 13. Jazzpiknik

Három napra minden zöldebb, lüktetőbb és szabadabb lesz a Balatonnál: július 31. és augusztus 2. között Pal
Elolvasom

Telt házas hétvégével nyitott a Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már
Elolvasom