Bakancslistás helyek a Balaton körül – 777 éves hársfa, Szőkedencs

Bakancslistás helyek a Balaton körül – 777 éves hársfa, Szőkedencs

A 7-es főút tőszomszédságában áll az a legendás hárs, melynek életkorát több, mint 700 évesre becsülik, de egyes szakemberek szerint az is előfordulhat, hogy a fa úgynevezett sarjnövény, így a gyökérzete valójában még ennél is régebbi lehet. Ezért nevezik a környékbeliek 777 éves hársnak.

A Somogy megyei Szőkedencs falvához tartozó botanikai kuriózum feltehetőleg valamikor az Árpád-ház kihalásának környékén kezdhette meg a hosszú életét. Körülötte egy 2010-es ásatás során egy Árpád-kori templom maradványai bukkantak elő, melyet egy pápai tizedjegyzék említett 1332-ben.

Fotó: kanizsaujsag.hu

A terebélyes, 25 méter magas kislevelű hársfa szerencsére ma is remek egészségnek örvend. A gyökerei még most is erősek és megfelelően táplálják. A szőkedencsiek nagy odafigyeléssel gondozzák. Evangélikus temploma mellett ez a fa a falu legnagyobb büszkesége. Jó állapotához ez a törődés is hozzájárulhat.

Fotó: Google Maps

A fa Budapestről Nagykanizsa felé haladva, a 7-es út mellett, a 183. kilométer után könnyen észrevehető nem pusztán a hatalmas méreténél fogva, hanem, mert egy kisebb magaslaton helyezkedik el. Körülötte régi sírok állnak a helyi temetőben, az egykor itt létesült község azonban a török idők után az út túloldalán lévő területre települt át. Pontos koordinátái: ÉH 46,55590, KSZ 17,26072.



Fotó: Év fája

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-kastély, Soponya

A Zichy-család soponyai kastélya Zichy János kezdeményezésére épült az 1750-es években. Később jelentős áté
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Nagyvázsony

A 77-es főút mellett fekvő gyönyörű Nagyvázsony elsősorban a Kinizsi-vár kapcsán ismert. A honfoglalás óta
Elolvasom