Véleges a lista: ők lesznek a 11. Paloznaki Jazzpiknik fellépői

Véleges a lista: ők lesznek a 11. Paloznaki Jazzpiknik fellépői

Augusztus 3-án Nik West és Rick Astley nyitja a háromnapos pikniket. Augusztus 4-én a Dirty Loops és a Thievery Corporation zenél a Jazzpiknik Nagyszínpadán, augusztus 5-én pedig az Incognito, majd a várva várt Level 42 lép fel a Balaton legnagyobb presztízsű butikfesztiválján. A kisebb színpadokon a jazz és társműfajainak jeles képviselői varázsolják el a fesztiválozókat. Az idei fesztivál missziója az eddigi támogatások viszonzása – a szervezők idén az extra látványműsor helyett minden eddiginél több alapítványi támogatást tesznek lehetővé a fesztivál bevételének egy részével.

Három nap jazz, funk, pop és soul, hamisíthatatlan piknik-élmény a Jazzpikniken – 10 év, 362 koncert és megannyi generációkon átívelő közös emlék! A fesztiválok során kialakult a „piknik-élmény” fogalma, amit a magyar közönség ma már Paloznakhoz köt, és emiatt évről évre ellátogat a dűlőbe, hogy legendás nemzetközi zenészek és formációk mellett a hazai jazz élvonalával és a legújabb, kísérleti zenével is megismerkedjen. 

A 2023-as Jazzpikniket a legjobbak között jegyzett női funk-rock és soul basszusgitáros és énekesnő, Nik West nyitja augusztus 3-án. West karrierje egészen fiatalon kezdődött Phoenixben, a zenei alapokat édesapjától tanulta meg ritmusgitáron. Rendkívüli tehetségével hamar a legnagyobbak mellett gitározott, olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Dave Stewart (Eurythmics), vagy Prince, akik elismerően nyilatkoztak a fiatal, extravagáns zenészről. Dave Stewart „a női Lenny Kravitz”-ként emlegette, míg Steven Tyler, az Aerosmith frontembere így nyilatkozott róla: „…akárcsak a frizurájában, van benne valami különleges. De az biztos, hogy hatalmas energiákat mozgat meg és fantasztikus színpadi jelenség!” Nik West emellett szólista karrierjét is építette, énekesnőként az AC/DC Black in Black albumának újraéneklése kapcsán lett ismert, szinte az összes zenei magazin címlapján szerepelt már.

A nyitóestén egy visszatérő legenda is színpadra lép, Rick Astley; alighanem mindenki emlékszik a Never Gonna Give You Up című slágerre és előadójára, akiért lányok (és anyák) milliói rajongtak. A nyolcvanas évek életérzésének elválaszthatatlan részét képezte ez a dal. Két évtizeddel azután, hogy először berobbant a zenei világba, ismét visszatért: a 2000-es években válogatás-albumokkal jelentkezett, majd az MTV Europe Music Awards-on 2008-ban „Minden Idők Legjobb Előadója” díjjal jutalmazták. 2016-ban UK Top 1 helyezést ért el a születésnapját ünneplő 50 című albuma, amely hosszú időn keresztül vezette a brit lemezeladási listákat. 2018-ban új albummal jelentkezett Beautiful Life címmel, melyen a dalokat egytől egyig maga Astley írta, hangszerelte és játszotta fel. Majd 2019-ben Best of Me címmel válogatást adott ki, és ugyanebben az évben a Paloznaki Jazzpiknik közönsége fergeteges koncertet kapott az örök sztár megújult stílusából. Rick Astley augusztus 3-án, csütörtökön visszatér a domboldalra, hogy legnagyobb slágerei mellett kifinomult soul hangzásával varázsolja el a piknikezőket.

Augusztus 4-én az elektronikus zene úttörője, a Thievery Corporation lép színpadra. A washingtoni duó története több mint két évtizede indult, zenéjükben a dub, a bossa nova, a trip hop, az acid jazz és az elektronika műfajai keverednek. A Thievery Corporation 1996-ben lépett fel először a washingtoni Eighteenth Street Lounge-ban – a ma már világhírű klubban –, amely a DC underground zenei világ inkubátora. Rob Garza és a szórakozóhely társtulajdonosa, Eric Hilton a dub, a bossa nova és a jazz iránti közös rajongásuk révén jöttek össze. ’97-es debütáló albumuk, a Sounds from the Thievery Hi-Fi az elektronikus zene egyfajta újradefiniálásaként született meg, és úttörő jellege hamar világszerte ismert lett. Hangzásuk spektruma az évek előrehaladtával csak nőtt és nőtt, ennek lenyomatait nyomon követhetjük terjedelmes diszkográfiájukban – az elmúlt több mint húsz évben tíz stúdióalbumot hoztak ki. A világhírűvé tett klubbal és kiadóval, a nagysikerű lemezekkel, a legendás show-kkal és több mint egymillió eladott albummal – mindegyiket saját produkcióban, függetlenként dobták piacra – a Thievery Corporation ma is meghatározó szereplője az elektronikus zenének.

A péntek este a pop-funk-jazz fusion alapú zenét játszó svéd trió, a Dirty Loops koncertjével folytatódik. 2011-ben három svéd fiatal zenész (Jonah Nilsson – ének, billentyű, Henrik Linder – basszusgitár, Aron Mallergardh – dob) robbant be a zenei világba, amikor feltöltötték a Youtube-ra sajátos Lady Gaga feldolgozásukat. Az akkor még Stockholmban, a Royal College of Music-ban zenei tanulmányokat folytató fiatalok váratlan sikersorozatot indítottak, videójuk hatalmas nézettségi számokat hozott világszerte a zenei piacon – olyan legendák nyilatkoztak róluk elismerően, mint Stevie Wonder, vagy Quincy Jones. A kísérletnek induló, pop-funk-jazz fusion feldolgozásokon alapú sorozatuk ma már világhírű produkciónak számít, 2014 óta saját albumokat is megjelentetnek.

Augusztus 5-én, szombaton a Jazzpikniken ad koncertet az acid jazz legfontosabb zenekara, az Incognito. A hetvenes évek brit fúziós jazz-funk világából kinőtt Incognito két kitűnő zenész, Paul „Tubbs” Williams és Jean-Paul „Bluey” Maunick stúdióprojektjének indult. Az együttest 1979-ben alapította Tubbs és Bluey, a Light of The World formációból való kiválásukkal. A Light of The World együttesben olyan tagok mellett zenéltek, mint Breeze McKrieth, Kenny Wellington és David Baptiste, egyik legfőbb inspirálójuk a Funkadelic volt. A nyolcvanas években az Incognito már ismert formáció volt, a valódi áttörés azonban 1990 után következett, amikor Gilles Peterson kiadójához, a Talkin’ Loud-hoz szerződtek. ’91-ben hatalmas népszerűségre és nemzetközi hírnévre tett szert Ronnie Laws Always There című dalának feldolgozása, melyben Jocely Brown vokalistával működtek együtt, a dal a 6. helyen szerepelt a brit ranglistán. ’92-ben jelent meg Don’t You Worry ’bout a Thing című daluk, amely szintén óriási sikert ért el, egyből sláger lett és a brit slágerlistán 19. helyen szerepelt. A dalból számos feldolgozás született, olyan együtteseket és zenészeket inspirált, mint a Masters at Work, David Morales, Roger Sanchez és a Jazzanova. Az Incognito a kilencvenes évek táncos-funkos acid jazz hangzásának legfontosabb együttese lett: ontotta a klubslágereket, egész Európa az Incognitóra táncolt. Az időről időre újjáalakuló együttesben fennállása alatt közel 150 muzsikus zenélt, de kulcsfigurája továbbra is Bluey, akinek köszönhetően az Incognito nem veszített régi fényéből: táncos, laza, mégis vibráló, lüktető dallamok jellemzik a nagyszerű koncertprodukciót.

A szombati záróeste a ’80-as évek ünnepelt jazz-funk fúziós bandája, a Level 42 táncoltatja meg a Paloznaki Jazzpiknik közönségét. A brit zenekar a jazz, a rock, a pop, a funky, illetve a soul és a blues elemeit ötvözte egyedi hangzásban, amelyért milliók rajongtak. Világszerte több mint 30 millió eladott lemezük van. Olyan ismert dalokat hoznak a Jazzpiknikre, mint a Lessons in Love, a Something About You, vagy az It’s Over gigaslágerek. A Level 42 frontemberét, Mark Kinget több amerikai és brit zenei szaklap is a világ legjobb basszusgitárosának kiáltotta ki, a zenekart pedig éveken át a legjobb brit bandának választották meg. A zenekar 1979-ben alakult, az eredeti felállás szerint Mark King (basszus, ének), Phil Gould (dob), Boon Gould (gitár) és Mike Lindup (billentyű) zenéltek együtt. Fennállásuk első öt évében számos kis slágerükkel váltak ismertté, de a világhírt az 1985 végén kiadott World Machine hozta meg, ami dupla platinalemez lett. Ezt követte a Running in Family (1987) és a Staring at the Sun (1988), amelyek szintén nagy sikert hoztak. Pályájuk csúcsát az a ’87-es világkörüli turnéjuk jelentette, ami után a Gould testvérek kiléptek a csapatból és session zenészként folytatták tovább. Mark King is egyre többet vendégszerepelt különböző előadók lemezein, így 1993-tól 2006-ig szüneteltette zenekarát. 2006-ban a Level 42 ismét összeállt, ekkor adták ki Retroglide című stúdióalbumukat. Négy évvel később a zenekar egy különleges, Living It Up elnevezésű turnéval ünnepelte 30. évfordulóját. 2013-ban adták ki Sirens című EP-jüket. 2018-ban Eternity című turnéjukkal koronázták meg a zenekar fennállásának 40. évfordulóját. A 2020-ra meghirdetett európai turné egyik állomásaként szerepelt a 9. Paloznaki Jazzpiknik, a koncertet – ahogyan a turné tervezett állomásainak nagy részét is – azonban a járvány szülte bizonytalanságokra, valamint az Egyesült Királyság szigorú ki- és beutazási korlátozásaira hivatkozva lemondta a zenekar. Idén nyáron ezt a koncertet pótolja a legendás örökzöld csapat, és a háromnapos fesztivál méltó zárásaként ígér felejthetetlen koncertélményt.

A 11. pikniken Paloznakon zenél a magyar jazzélet színe-java. A 2017-ben elhunyt Fábián Julinak emléket állító színpadon minden évben a hazai jazz jeles művészei lépnek fel, hogy a nemzetközi előadók mellett a magyar jazz élvonala is képviseltesse magát. A 11. Paloznaki Jazzpikniken – többek között – olyan művészekkel találkozhatunk, mint a Barabás Lőrinc Quartet, a Sena Dagadub, a Random Trip x 7s presents Vibe Changers x Vavra Bence, a Vanavan,vagy az ODD ID. A további két kisebb színpadon a jazz és társműfajainak jeles képviselői varázsolják el a fesztiválozókat.

Az előző évek gyakorlatának megfelelően a Jazzpiknik szervezői az idei évben is kiemelt hangsúlyt helyeznek a tehetséggondozásra, számos ígéretes tehetséget léptetnek fel a színpadokon. A Hangfoglaló Program keretén belül aZorka és Richard Zalai lép fel a fesztiválon. Lackfi Dorottya 2020-ban indította útjára szólóprojektjét aZorka néven. Versszerű szövegek és melankólikus dallamok jellemzik szerzeményeit, melyek az alterpop műfajba repítenek magukkal. Elszigetelten alkotó, a víz változatosan visszatérő motívumait rendre előhívó, különleges zeneszerző és előadó Richard Zalai: a zenekaros múlt után az önálló alkotásba megérkezve alakítja saját világát elektromos zongorával, analóg szintetizátorokkal és dobgépekkel életre hívott, megfontoltan építkező, letisztult, sokszor improvizatív, modern classical és ambient elemekből összeálló szerzeményeivel. A MÜPA Jazz Showcase „11. Paloznaki Jazzpiknik” különdíját a – Sárközi Dina Quintetként is ismert – Parvaro zenekar nyerte el, ezzel fellépési lehetőséget kapva az idei pikniken. A Sárközi Dina által vezetett zenekar a jazzel vegyíti a fusion, rock és folk stílusokat, mely üde színfoltot jelenthet a hazai zenei palettán.

Idén nyáron egy különleges produkció: a Superar is Paloznakra látogat. A Superar képzett zenészekkel segítségével biztosít ingyenes művészeti képzést és a kulturális életben való aktív részvételt hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára. Céljuk, hogy az aktív muzsikálás sokrétű, pozitív hatása minden gyermekhez és fiatalhoz eljusson, függetlenül kulturális, vallási, nyelvi és szocioökonómiai hátterétől. A Superar jelenleg hét európai országban több, mint 3000 résztvevő gyermekkel és fiatallal dolgozik. A zenészeket és a résztvevőket összekötő, kölcsönös tanuló folyamat, valamint a 26 Superar helyszín közötti tapasztalatcsere hozzájárul ahhoz, hogy „összekötő hidakat” építsenek, valamint leküzdjék a határokat és nehézségeket az élet minden területén.

 „Évről évre készülünk valami látványos attrakcióval a pikniken – ez a 11. Jazzpikniken más módon, láthatatlan formában valósul meg. A Jazzpiknik elmúlt 10 évében olyan sok szeretetet és támogatást kaptunk a közönségtől, a fellépőktől és a közreműködőktől, hogy szeretnénk a következő időszakban ez a sok jót viszonozni. Köszönetet és hálát érzünk és szeretnénk ezt visszatölteni; társadalmi célokra fordítani az idei piknik bevételének egy részét. Minden évben van ilyen törekvésünk, de idén még kiemeltebb hangsúlyt fektetünk az adományozásra és támogatásra”

– nyilatkozta Valde Orsolya, a Paloznaki Jazzpiknik alapító-fesztiváligazgatója. A Jazzpiknik minden évben a bevételének egy részével rászorulókat támogat.

Idén folytatódik az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal való együttműködés: útjára indult az alapítvány SütiKék elnevezésű, edukatív és egyben adománygyűjtő kezdeményezése, amelynek célja az autista fiatalok támogatása mellett az autizmussal kapcsolatos tabuk ledöntése. A SütiKék egy vajas, belga csokoládés édesség, amelynek csomagolásán az autizmussal kapcsolatos hiedelmek láthatók, a valós állítást pedig a kibontást követően olvashatják el a vásárlók. A kezdeményezésből befolyt teljes összeggel fiatal autista tehetségeknek nyújtanak segítséget. Az alapítvány idén már második alkalommal indította el AUTTALENT 2023 – Együtt a tehetségekért! tehetséggondozó programját, melynek célja, hogy autista fiatalokat segítsenek tehetségük kibontakoztatásában és az integrációjukban.

A korábbi évek hagyományát folytatva kollaborálunk és a Paloznak Jövőjéért Alapítvánnyal, továbbá kibővítjük jótékonysági akciónkat a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai Részlegének Sebészeti Osztályával. A Klinika Magyarország onko-haematologiai, azaz daganatos beteg gyermekeit ellátó jelenlegi legnagyobb központja. A gyermekek kezelése során a magas szintű sebészeti ellátás kiemelt jelentőséggel bír, melyhez nélkülözhetetlen a megfelelő minőségű sebészi műszerek megléte. A hagyományos nyílt műtétek mellett a klinikán nagyszámú laparoszkópos, vagyis kulcslyuk műtét történik, melyek a gyermekeknek kisebb megterhelést jelentenek. Ezekhez a kulcslyuk sebészeti műtétekhez szükséges alapvető fontosságú műszerek beszerzéséhez járul hozzá az idei piknik-támogatás, a minél biztonságosabb és magasabb színvonalúbb műtéti ellátás érdekében.

Ahhoz, hogy a butikfesztivál évről-évre újra visszatérhessen a dűlőbe, a szervezők kulcsfontosságúnak tartják a zöld törekvések és a fenntartható fesztiválmegoldások integrálását. A korábbi évek hagyományát folytatva, a szelektív hulladékgyűjtésben idén is a Zöldövezet Társulás a Jazzpiknik partnere. A fesztiválon a teljes hulladékmenedzsment környezettudatos szervezése, újrahasznosítása, a környezetbarát termékek alkalmazása és a szemléletformálás az Egyesülettel közösen valósul meg. Az elmúlt 5 év együttműködése során több mint 170 m3 hulladékot szelektáltak, ezzel a több mint 18 tonna CO2 kibocsátás csökkentést eredményezett a fesztiválnak. A Jazzpikniken az évek alatt közös erővel értük el, hogy nincsen eldobható pohár a fesztiválon. Mind a boros, mind pedig a további poharak zárt betétdíjas rendszerben működnek, visszavételi lehetőséggel a pohárgyűjtő pontokon, melyek újratölthetők. Az egész területet takarítására magyar gyártmányú, környezetebarát terméket használnak a szervezők. Az idei évben már nem csak a „hattérben” lehet találkozni a Társulás sárga polós hulladékmentő csapatának tagjaival: edukációs programmal és Zero-Emisszió standdal készülnek, mely a hulladékgazdálkodás kérdéseit a körforgásos gazdálkodás lehetőségeit mutatja be interaktív játékokkal a fesztiválozóknak.

Az idei Jazzpikniken különleges programokkal várják a szervezők a kisebbeket; a Gyermekudvarban a Jane Goodall Intézet Magyarország tart játékos workshopokat az állatvédelemre és a környezeti nevelésre fókuszálva.

A BalatonBike365 négy év turisztikai fejlesztés után, mostantól egy desztináció-menedzsment szervezetként várja a kerékpárturizmus hódolóit a négyévszakos Balaton filozófiájának jegyében. Ehhez a közös ügyhöz keresik a partnereket, így csatlakozik a Jazzpiknik is a fenntartható kezdeményezéshez. A piknik alatt vezetett e-bike túrákat tartanak és kerékpáros megközelítésre ösztönzik a piknikezőket is.

Három nap jazz, funk, pop és soul, utánozhatatlan piknik-élmény a Jazzpikniken! A bérlettel mindhárom napon kapunyitástól hajnalig tiéd az életérzés. Négy színpadon, több mint 40 koncerttel a festői szépségű balatoni településen, a fűben ülős pikniktől a klubhangulaton át a nagykoncertig, a jó boroktól a fantasztikus zenéig minden együtt lesz a 11. Paloznaki Jazzpikniken.További információ, program, kedvezményes jegyek: https://jazzpiknik.hu

Kapcsolódó

A Quimby és a Valmar is megtáncoltat a Plázs utolsó előtti hétvégéjén

A Plázson méltó módon zárható a nyár, ahol az utolsó balatoni csobbanásokat ezen a hétvégén is fergeteges k
Elolvasom

Még ezen a hétvégén is mulat a Plázs

Augusztus 20-a után sem áll meg az élet a Plázson. A Balaton még mindig csobbanásra hívogat, a naplemente u
Elolvasom

Bulimaratonnal készül a Plázs a hosszú hétvégére

Majka, a Kowalsky meg a Vega és Fenyő Miklós is fellép ezen a hétvégén a Plázson, élőben bulizhatunk a Pedr
Elolvasom