Az Európa Kulturális Fővárosa program eredményeit is felmérik Veszprémben

Háromhetes, 1200 fős, nagyszabású felmérés indul e héten Veszprémben, amely a város elmúlt hét évének változásait, kiemelten a VEB2023 EKF program hatásait kutatja. A 2017-es széleskörű vizsgálatra alapozott reprezentatív kutatás egyik célja, hogy kiderüljön, miképp látják a veszprémiek saját városukat, annak változásait, fejlődését, élhetőségét.

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) a Kreatív Város – Fenntartható Vidék (Kraft) program keretében kutatja a város-vidék kapcsolatát a kreativitás, az együttműködés és a fenntarthatóság mentén. 2017-ben Veszprémben került sor egy, a programot megalapozó, átfogó felmérésre. Ennek során többek között egy ezerkétszáz fős kérdőíves lakossági felmérés is készült arról, hogy a veszprémiek hogyan látják saját városukat, annak fejlődését, élhetőségét.

A felmérés folytatásaként tavaly elkezdődött a korábbi állapotfelvételhez képest bekövetkezett változások vizsgálata, valamint az Európa Kulturális Fővárosa program lokális hatásait vizsgáló Veszprém Kraft 2024 projekt előkészítése. A kutatás Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-vel együttműködve valósul meg. A közvéleménykutatás kérdőívének nemre, korra, városrészre tekintve reprezentatív lakossági lekérdezését a ZRI Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. végzi. A kutatás első ütemében, a következő három hét során 1200 főt keresnek fel személyesen a kérdezőbiztosok Veszprémben. Ezt követően, az adatelemzéssel párhuzamosan a kutatók interjúkat készítenek a kutatás szempontjából releváns személyekkel: városi döntéshozókkal, intézményvezetőkkel, meghatározó közszereplőkkel.

A kutatás eredményeinek elemzése nemcsak Veszprém város arculatának, életterének változásait, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program utóhatásait lesznek képesek feltárni, de a Kraft-program módszertani fejlődéséhez is hasznos adalékul szolgálhatnak.

A kutatás eredményei várhatóan már idén júliusban elkészülnek és megismerhetők lesznek.

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete és a kutatást végzők számítanak a veszprémiek nyitottságára, részvételére, együttműködésére, egyúttal kérik és köszönik a lakosság hozzájárulását a kutatás sikeres lebonyolításához.


Kapcsolódó

Balatoni ingatlancsalók ölték meg az egyik strómanjukat

A rendőrök az eljárás során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként - adta közre a police.hu. - - A Veszp
Elolvasom

Miniévad a veszprémi Kabóca Bábszínházban – három nap, tizenegy előadás

A veszprémi Kabóca Bábszínház 2024 elején új lendületet vett: megújult arculattal, friss művészeti koncepc
Elolvasom

Összeállt a Kultkikötő jubileumi évada

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat 20 éve hívja életre a balatoni nyarak felejt
Elolvasom