Kiöntött a Balaton Füreden, több üzletet is elárasztott a víz a strandon

Kiöntött a Balaton Füreden, több üzletet is elárasztott a víz a strandon

Nem unatkoztak a balatonfüredi tűzoltók az elmúlt napokban.

Az erős déli szél miatt csütörtökön kiöntött a Balaton, a víz a Tagore sétány és a strand több üzletét is elárasztotta. A Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság szivattyúkkal és homokzsákokkal próbálta megállítani a vízáramlást – írja a Telex.

A helyzetről Bóka István, Balatonfüred polgármestere is beszámolt az oldalán, azt írta, a balatonfüredi tűzoltók a város településüzemeltetési cégének munkatársaival megkezdték a szükséges intézkedéseket, és folyamatosan tartják a kapcsolatot az érintettekkel.

Pénteken is akadt dolga a város tűzoltóinak, ekkor egy anyuka ragadt kint a harmadik emeleti lakása erkélyén, míg másfél éves gyereke a szobában volt. „Kihúzós létrával feljutottunk a 2. emeletig, onnan pedig egy kisebbel a 3. erkélyre. Az erkélyajtót sikerült károkozás nélkül kinyitni. Az ijedtségen kívül senkinek sem esett baja” – jelentették a tűzoltók


Forrás: Telex
Fotó: Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság / Facebook

Kapcsolódó

Egy ország imádta Böbét, a veszprémi állatkert csodamajmát

A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark sztárját még Kádár János is a barátjaként tartotta számon. A kim
Elolvasom

Timmy Trumpet és Majka nyitja a 2026-os STRAND Fesztivált

2026-ban is nulladik nappal bővül a STRAND Fesztivál programja. Augusztus 19-én két közönségkedvenc, az aus
Elolvasom

Macsétával támadt volt párjára egy várpalotai férfi

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán - számolt be a police.hu. - - December 21-én
Elolvasom