Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fehérbézsenyi törökvár, Fonyód

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fehérbézsenyi törökvár, Fonyód

A török hódoltság viharos évtizedeinek számtalan nyoma fellelhető a Balaton közvetlen környezetében is. A falvak közül csak a legjelentősebbek vagy a legszerencsésebb földrajzi fekvéssel megáldottak nem néptelenedtek el, a templomokat szinte kivétel nélkül lerombolták a portyázó hadak. Fonyódtól délkeleti irányban pedig egy valaha itt állt török bázis maradványait tárták fel 1984-ben.

A várostól 5-6 kilométerre, a szórványosan lakott Fehérbézseny a középkorban mocsaras terület lehetett. Az innen magasodó domb stratégiai szempontból előnyösnek bizonyult a törökök számára 1570-ben, mikor Fonyód hevesebb támadásába fogtak. Saját terminológiájukkal, úgynevezett ellenvárat létesítettek, mely a következő évben készült el egy bő másfél hektáros területen. Az árkokon belüli rész kicsivel több, mint egy hektárt ölelt fel.


A híres törökverő Magyar Bálint személyesen utazott Bécsújhelyre segítséget kérni az ügyben. A végvári kapitány 1573-ban bekövetkezett halála után viszont a hordák új erőre kaptak és végül a bézsenyi palánkvárból indult a Fonyódra mért megsemmisítő erejű támadás egyik alakulata 1575-ben. Az erődítmény további sorsáról információ nem ismert.


A vár területén ma földút halad át, illetve gazdasági és lakóépületek is láthatók. Az objektum nyugati oldalán kettős sáncolás, valamint várárok nyomaira bukkantak a régészeti feltárások során. A déli és nyugati falak minden bizonnyal egy köríves védőbástyába (úgynevezett rondellába) torkollhattak. A külső árok felső földrétegeit már azóta megbolygatták, ám a belső árok vonulata még mindig egyértelműen kivehető.


Fotók: Magyar Várarchívum Alapítvány / varak.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogányvár, Dióskál

A zalai dombság keleti peremén fekvő, 300 méter magas Pogányvár elsősorban Dióskál külterületének minősül,
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Festetics-kastély, Balatonszentgyörgy (Battyánpuszta)

A Festetics család történelmi jelenlétének hatásai Keszthelyen és térségében máig kézzelfoghatóak. A leghír
Elolvasom