Horribilis árakkal robban be a szezon az idén, mutatjuk őket

Horribilis árakkal robban be a szezon az idén, mutatjuk őket

A drágulás fogyasztóként is kellemetlen, ám a vendéglátóipari szektor résztvevői sincsenek könnyű helyzetben.

A legtöbb vendéglátóhelyen még előszezoni árakon kínálják az ételeket, ám júniustól újabb drágulás várható. A Balatonon 8-10 százalékos áremelésre is számítani kell. Egy balatonfüredi büfében az egyik lángosért háromezer forintnál is többet kell fizetni. Az infláció a fagylaltok árát sem kíméli – számolt be az Index.

A tavalyi rekordárakhoz képest is csaknem 10 százalékos áremelkedésre számíthatnak a vásárlók a Balatonnál. Előszezonban sokan megpróbálják tartani a jelenlegi összegeket, míg főszezonban újabb drágulás várható. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke áprilisban úgy fogalmazott, hogy 8-10 százalékos áremelésre egészen biztosan számítani kell. Hozzátette, hogy vannak olyan vállalkozók, akik már emeltek az áraikon.

Májusban már tart a nyári előszezon, a jó idő pedig rengeteg embert vonzott a Balatonhoz. A turisták érkezésére az éttermek is felkészültek. A Pénzcentrum egyik olvasója az egyik balatonfüredi büfé árait küldte el a lapnak.

A sima lángosért 1000 forintot, a sajtos-tejfölösért 1900 forintot, míg a tonhalas lángosért 3600 forintot kell fizetni. 

A tartalmasabb ételekért ennél többet is elkérnek: a babgulyást 2600 forintért, a gyrostálat 3200 forintért árulják. A lap szerint a fent említett összegek még előszezoni áraknak számítanak, így a legtöbb helyen újabb áremelés várható a főszezonra.

Idén a fagylaltok ára is biztosan emelkedik. A cukrászdák vezetői szerint körülbelül 10 százalékos áremelkedés várható, mivel jelentősen megemelkedett a vaj, a tej és a csokoládé ára, valamint a rezsiköltségek is elszabadultak. Hozzátették, az infláció miatt a dolgozók bérét is szeretnék emelni. A pluszköltségek miatt várhatóan 600-650 forintba kerülhet egy gombóc fagylalt – írja a portál. 


Forrás: index.hu / penzcentrum.hu
Fotó: femina.hu

Kapcsolódó

Kilenc év után teljesen befagyott a Balaton

A jégképződést az erős szél egy ideig gátolta, de végül megképződött az összefüggő jégréteg. - - Utolj
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sér-kút, Nemesgulács

A Balaton-felvidék vulkanikus eredetű tanúhegyei a Káli-medence imázsának talán legszembeötlőbb elemeit jel
Elolvasom

Veszprém megyében voltak a legboldogabbak a magyarok 2025-ben

A Pénzcentrum mintegy 15 ezer olvasója a munkához, a magánélethez, illetve a közélethez való viszonyát jell
Elolvasom