Illegálisan bontottak autót Zalában

Egyenruhások érték tetten Zalabérben azt a két férfit, akik engedély nélkül szereltek szét egy járművet és a környezetet is szennyezték – számolt be a police.hu.

A Zalaszentgróti Rendőrőrs egyik körzeti megbízottja vette észre július 17-én kora délután, hogy egy zalabéri családi ház udvarán gépkocsit bontanak szét. A belső utasteret már teljesen kiszedték, a vezetékeket eltávolították. Több halom alkatrész volt az udvarban, amely veszélyes hulladékot is tartalmazott. Az elkövetők sarokcsiszolóval és fejszével dolgoztak az ajtókon, amikor az egyenruhások tetten érték őket.

Kiderült, hogy az autót korábban kivonták a forgalomból, és elrendelték a lefoglalását is.

A rendőrség kollégái elfogták a két férfit, és előállításukat követően a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom