A barokkos plasztikát alacsony fémkorlát övezi. Talpazata a környéken jellegzetes vöröshomokkőből készült. Az alkotás születése a 18. századra tehető, ám a szobrász az elérhető források alapján nem ismert. Valamikor a közeli Loyolai Szent Ignác templom mellett állt, onnan helyezték át a patakpartra.


A 2010-es évek során még színesre volt festve, azóta már puritán természetességében, eredeti állapotában látható a szobor, az azt körülvevő kerítést pedig fehérről, feketére festették, talán, hogy jobban illeszkedjen a lombos, zöld környezetbe.


Nepomuki Szent János IV. Vencel cseh király feleségének, Johanna királynénak volt a gyontató papja. A féltékeny király arra gyanakodott, hogy az asszony megcsalja és a paptól akart megbizonyosodni feltételezései jogosságáról, ám annak nyelve még a kegyetlen kínzások ellenére sem eredt meg. A sikertelen vallatás után a gőgös uralkodó a tetemet a prágai Károly-hídról a Moldvába dobatta.
Fotók: balaton.hu