Fölényes hazai győzelemmel indult a szezon a siófoki kézis lányoknak

Fölényes hazai győzelemmel indult a szezon a siófoki kézis lányoknak

Siófok KC- Szombathelyi KKA 40-21 (16-13)
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Marton, Körtési.

 

Egy félidőnyi játékkal hozta a kötelezőt a Siófok az újonc ellen. A találkozó a fiatal, Csapó Kincső, illetve Lapos Laura bemutatkozása miatt marad igazán emlékezetes.

 

Az első félidő jól indult a balatoniak számára, hisz tíz perc után néggyel mentek (8-4). Ezt követően azonban Moen edző szerint lassúak voltak védekezésben. Ezt jól érzékelteti a tizenhárom kapott gól. Az újonc persze minden dicséretet megérdemel, hisz az első félidőben jól élt a lehetőséggel, a játékosaik teher nélkül kézilabdázva nagyszerű gólokat szereztek.

A szünetben aztán sebességet váltottak Tomoriék, összerántották a védekezést és az utóbbinak is köszönhetően ebben a harminc percben huszonnégy gólt szerezve tizenhattal voltak jobbak ellenfelüknél. Jezic feltűnően feljavult, hisz az első félidei gólcsendje négyig jutott, a meccs emberének a lefújás után ezúttal a francia Niomblát választották, de Aoustin is nagy formában van, a győri remek teljesítménye után ezúttal öt találatig jutott. Ezúttal mellettük két fiatal is lehetőséget kapott, Csapó és Lapos, akik közül utóbbi saját nevelésű kézilabdázó, aki máris góllal nyitott az élvonalban, de meg kell jegyezni a vendégeknél is akadt négy szombathelyi születésű kézilabdázójuk.

“Az első félidőben egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni, a másodikban ízelítőt kaptunk az európai kézilabdából.” – értékelt Marosán György a szombathelyiek edzője, aki hozzátette: erre az első félidőből építkezhetnek a következő, hétvégi rangadójukra.

“Az első félidőben lassúak voltunk védekezésben, a másodikban viszont brilliánsan játszottunk, jó munkát végeztünk, tempót tudtunk váltani.” – tette hozzá Tor Odvar Moen a siófokiak edzője.

 

Forrás: sonline.hu   Fotó: Németh András

 

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom