Az utolsó badacsonyi szüret – Emlékezzünk az 1956-os forradalomra!

Gyakorlatilag egyáltalán nem ismert történelmi tény, hogy Nagy Imre 1956. október 23-a előtt, a forradalom előestéjén a Badacsonyban járt. Egykori balatoni vendéglátói dédunokájával, Sipos Balázs Tihamérral idézte fel a Kisalfold.hu még 2008-ban a mártír-miniszterelnök utolsó szüretjét.

Hosszú és meredek út vezet Magyarország egyik legjobb szőlőtermő-vidékének, a Badacsonynak a csúcsára. A különleges, mesébe illő, Balaton melletti hegyet olyan szögben süti a Nap, hogy a szőlők majd ugyanannyi napsütéssel gazdagszanak itt, mint Szicíliában. Közel a Kisfaludy-házhoz akad egy dűlő, mely nagy történelmi idők tanúja. Ezen a szőlőföldön szüretelt ugyanis az ’56-os forradalom mártír-miniszterelnöke, Nagy Imre. Késői szüret volt ez: pont egy nappal az október 23-ai budapesti forradalom kitörése előtt.

Bor és zsíros deszkák politika nélkül

“Nagy Imre ’56 nyarán járt először a dédnagyapám szőlősében Vásárhelyi Miklóssal és Kotnyek Antal fotográfussal, s még akkor megígérte, hogy ősszel visszatér a badacsonyi szüretre. A mártír-miniszterelnök tartotta is a szavát, október 22-én feleségével és négy-öt éves, kis unokájával megérkezett a dűlőre” – kezdte a Kisalföldnek Sipos Balázs Tihamér. “A dédnagypapám ismeretsége Nagy Imrével nem volt hosszú életű. Ennek a különös, ’56-os szüretnek a történetet sem a dédnagyszüleimtől, sem a nagyszüleimtől nem hallhattam, ők mindannyian korán haltak. Édesanyám viszont többször elmesélte, ami emlékeiben maradt; ő jelen volt Nagy Imre szüretelésekor, körülbelül annyi idős lehetett, mint a forradalom hősének unokája” – folytatta a dűlő jelenlegi gazdája.

“Édesanyámnak azért is felejthetetlen ez a szüret, mert Nagy Imrét és szeretteit az anyai házban szállásolták volna el éjszakára. A történelem azonban közbe szólt: október 22-én késő este, a pattanásig feszült fővárosi helyzet miatt Tapolcáról jöttek autóval Nagy Imréért. Nem volt választása: mennie kellett Budapestre” – mondta Sipos Balázs Tihamér, aki ügyvédi szakmája mellett nem adta fel ősei badacsonyi hivatását: borászként is dolgozik.

“A szüretről annyit tudni, hogy Nagy Imre ameddig nálunk lehetett, igazán jól érezte magát. Ivott egy kis bort – a szürkebarát és az olaszrizling volt a kedvence –, s hozzá zsíros deszkákat evett. Valamelyest értett a szőlőkhöz, hisz vidéki gyerekként nőtt fel. Imádott somogyi származása szintén többször szóba került, sőt, arról is nosztalgiázott, hogy gyerekként mennyire szeretett Marcaliban pásztorkodni. A politikáról viszont egyáltalán nem beszélt, ha csak azt nem vesszük politizálásnak, hogy egy-két badacsonyi gazda elpanaszolta neki, miszerint a korabeli szovjet traktorok motorjai nem bírják a hegy emelkedőit, mire Nagy Imre megértően nyugtázta problémájukat” – zárta szavait Sipos Balázs Tihamér.

A hű szemtanú emlékei

A nem mindennapi szüretről Kotnyek Antal készített fényképeket, melyek tekercseit 33 évig titokban őrizte. Kotnyek a “Vengrija-Hungary” nevű, orosz-angol nyelvű lap fotósaként dolgozott az ötvenes évek elején. Ennek a lapnak a főszerkesztője eltávolításáig az a Vásárhelyi Miklós volt, aki a forradalom idején a mártír-miniszterelnök legközelebbi tanácsadója, de a szerkesztőséghez tartozott Nagy Imre lánya, Erzsébet is. Kotnyek így került kapcsolatba a Nagy-családdal, s az ő biztatására látogattak el ’56 nyarán Badacsonyba. A hűséges fotós még megérte a rendszerváltást – amint lehetett, 1989-ben közkinccsé tette emlékeit az október 22-ei szüretről a “Képes 7” nevű újságban –, majd egy esztendővel később hunyt el.

Kotnyek Antal így őrizte meg emlékezetében Nagy Imre utolsó szüretelését: “1956 nyarán – az időpontra már nem emlékszem pontosan – Vásárhelyiéket, Nagy Imrét és feleségét levittem Badacsonyba régi, kedves barátaimhoz, Zabóékhoz. Olyan jól éreztük magunkat, hogy búcsúzáskor Zabóék mindannyiunkat meghívtak szüretre. Boldogan megígértük: eljövünk. Zabó néni még tréfásan utánunk is kiáltott: vigyázzanak, mert a szavukon fogjuk magukat! Abban az évben október 22-én kezdődött a szüret a Badacsonyban. Én már előző nap leutaztam az ebédre szánt birkahússal. Tizenegy órakor megérkeztek az első vendégek. (…) Delet harangoztak, amikor Zabó néni aggódva kérdezte: Lehet, hogy Imre bácsi nem jön?”.

“Éppen végeztünk a terítéssel, amikor észrevettük, hogy egy taxi jön fölfelé az úton. Nagy Imre szállt ki belőle a feleségével és unokájával, Ferkóval. Hogy-hogy taxival jöttek, Imre bácsi? – siettem eléjük. – Úgy szöktünk meg Pestről. Még a lányom sem tudja, hogy idejöttünk. Különben aggódna egész nap. De én megígértem, hogy eljövünk, hát itt vagyunk – válaszolta Nagy Imre. (…) Imre bácsi az asztalfőn kapott helyett. Zabó bácsi gyakran fordult a veranda és a pince között, hogy jó borral csillapítsa a vendégek szomját”.

Hiába marasztalta az unokája

Délután Nagy Imre felsétált a Kisfaludy-házhoz, ekkor találkozott a helyiekkel, akik amint felismerték, rögtön körbefogták. “Imre bácsi azt mondta, hogy valahol, ott szemben, a Balaton túlsó partján van Marcali. Ő arrafelé valósi és gyermek korában teheneket legeltetett a berekben. Az emberek vitatkozni kezdtek vele, hogy nem jó irányt mutat, de szinte mindegyik másfelé mutatott. Imre bácsi jót derült rajtuk. Visszafelé a szőlők között egy-egy különleges szőlőfajtával kínálták. Kérdezték és hallgatták.