A 3. utcaszínházi fesztivál nyithatja a nyarat Kapolcson

A 3. utcaszínházi fesztivál nyithatja a nyarat Kapolcson

A tervek szerint június 11. és 13. között rendezik meg a 3. Bondoró Utcaszínházi Fesztivált Kapolcson. A nyárindító programsorozaton koncertekkel, utcaszínházi előadásokkal és karneváli forgataggal várják az érdeklődőket.

Mint Virág Zsóka fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, a fesztivál nyolc helyszínén több mint száz programmal készülnek. Amennyiben júniusban mégsem rendezhetik meg a fesztivált, a pótdátum szeptember 3-5. lesz.

A Bondoró Porondon mások mellett a Langaléta Garabonciások, a BAB Társulat és a Harkels Puppetry előadásait láthatja a közönség. Fellép a Szabadkai Gyermekszínház társulata, a Bélaműhely, a Kajárpéci Vízirevü, az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció, valamint a Kreatív Kráter Kör, amely Csillagpásztor című előadásával várja az érdeklődőket.

A Bondoró Színpadon láthatja a közönség a Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, amely a múlt századi vándorcirkuszok világát jeleníti meg. A Freak Fusion Cabaret zsonglőr-, akrobata-, légtornász- és burlesque jelenetekre épülő előadását a Firkin koncertje követi majd. A zenei palettát színesíti Sena Dagadu zenekarának koncertje is, amelyben soul, funk és elektronikus hatások is megjelennek. Bemutatkozik a szicíliai Gaia Santuccio és Georgina Cassels közös légtornászprogramja is.

A Bordűr – Bor- és Művészeti Páholy Balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal és más ínyencségekkel várja a fesztiválra látogatókat. Fellép a Swing a la Django, a David Spischak Quartet és Kárász Eszter, valamint a Bin-Jip és Lantos Zoltán hegedűművész is. A legkisebbeket Mórocz Adrienn előadásában Marék Veronika két ismert figurája, Boribon és Annipanni várja. Az Opera Guitta előadásában operaáriák csendülnek fel az Olasz Kultúrintézet jóvoltából, és a helyszínen Tompos Kátya és Hrutka Róbert ad majd zárókoncertet.

A Torkolat – Sörkertben lép fel a Mörk zenekarból ismert Mark & Jason, valamint a Gypo Circus zenekar és O’Sullivan is. Itt lesz látható Sallai László és Szabó Benedek közös műsora, Egyedi Péter gitáros-énekes szólóprojektje, az Mmamt és a Broken Essentials is.

A MeseKertbe érkezik Fabók Mancsi, a Dobronka Cirkusz, a Ziránó Színház, valamint a Szamárfül Projekt is. Teremtésmesét mond Écsi Gyöngyi, de fellép majd Papito, az argentin bohóc, Gulyás László vándormuzsikus, az Álomzug Társulat, valamint Fekete Dávid és a Barboncás Társulat is. A Ledpuppets társulás vizuális kísérleti színházzal érkezik a Bondoróra: a fénybábokkal kísérletező csapat Japánba kalauzolja a nézőket. Danny Bain amerikai származású zenész-előadó és Ágoston Béla zeneszerző pedig meséket ad elő.

Forrás: mti.hu
Fotó: bondoro.hu

Kapcsolódó

Augusztusra költözik és magyar produkciókkal jön a VeszprémFest

Az elhúzódó koronavírus járvány miatt a korábban meghirdetetthez képest új időpontban, augusztus 17-21 kö
Elolvasom

Megtartják a Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen

A szervezők úgy döntöttek, hogy megtartják az idei Bujtor István Filmfesztivált, melyre május 15-ig várják
Elolvasom

Pengeélen táncolnak az idei fesztiválok

A kis és közepes fesztiválok fokozatos nyitását, a jegyárak áfájának 5 százalékra való redukálását illetve
Elolvasom