A Balaton Park Circuit is szerepet kaphat a jövő évi MotoGP versenyen

A Balaton Park Circuit is szerepet kaphat a jövő évi MotoGP versenyen

A balatonfőkajári pálya tartalékhelyszínként már korábban is szerepelt a rangos verseny desztinációi között, ám, ha minden igaz, jövőre viszont élesben is megmérettetheti magát.

A mértékadó Autosport arról számolt be, hogy tudomásuk szerint a Balaton Park Circuit helyet kaphat a MotoGP 2025-ös szezonjának naptárában. A magyarországi pálya idén még csak tartalékhelyszínként volt ott a királykategória kalendáriumában, de végül egyik törlés esetén sem választották ki a „beugrásra” – tájékoztatott a p1race.hu.

Azok után, hogy hivatalossá vált Brno visszatérése a versenynaptárba, a magyar MotoGP-szurkolók újabb, ennél is jobb hírrel szembesülhettek. A megbízható Autosport értesülései szerint ugyanis hazánk a Balaton Park Circuit révén szintén helyet kaphat a gyorsaságimotoros-világbajnokság jövő évi versenynaptárában.

A pálya tavaly épült meg és rögtön bekerült mind a Superbike-vb, mind a MotoGP idei programjába, igaz, utóbbiba csak tartalékként. A lehetőség viszont meglett volna a beugrásra, hiszen a Kazah Nagydíjat előbb eltolták, majd ismét törölték, ám a Balatonfőkajár mellett található aszfaltcsíkra végül egyik sorozat sem látogatott el.

Ugyanakkor nagyon úgy néz ki, hogy a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna tesz még egy próbát, olyannyira, hogy most nem tartalékként, hanem „normál” állomásként kerül be a 2025-ös versenynaptárba. A sportág vezetése állítólag szeptember közepén fog találkozni a helyi hatóságokkal, és nem sokkal később akár hivatalosan is megerősíthetik Magyarország visszatérését.

Merthogy hazánk fogadta már a gyorsaságimotoros-vb mezőnyét, igaz, még a MotoGP-korszak előtt. 1990-ben és 1992-ben ugyanis a Hungaroringen rendezték meg a Magyar Nagydíjat. Mindkettő mérföldkövet jelentő győzelmet hozott az 500 köbcentis géposztályban: előbb Mick Doohan aratta pályafutása első királykategóriás sikerét, két évvel később pedig Eddie Lawson karrierje során utoljára nyert, ami egyben a Cagiva első diadalát jelentette.

A brit szakportál arról is beszámolt, hogy a Balaton Park Circuit a portimãói pályát szoríthatja ki a versenynaptárból, még ha az időpontot ez nem is egy az egyben igaz. Ezzel pedig az is valószínű, hogy az idei szezonban meglévő négy spanyolországi pálya jövőre is ott lesz a programban, és a Dorna által korábban felvetett rotációs rendszer egyelőre nem valósul meg.

A jövő évi versenynaptárat egyelőre nem jelentették be, de néhány részlete már ismert. Brnónak a már említett visszatérése mellett az is biztos, hogy a Thai Nagydíj lesz a szezonnyitó, míg a Le Mans-i fordulót május 11-én, a silverstone-it május 25-én, míg a spielbergit augusztus 17-én. Ezek közül a Brit Nagydíj időpontját illetően lesz jelentős változás az elmúlt évekhez képest.


Forrás: p1race.hu / Autosport
Fotó: Balaton Park Circuit

Kapcsolódó

Vörös Riviéra címmel jelent meg kötet a Kádár-kor Balatonjáról

Rehák Géza történészt, a könyv szerzőjét a Telex interjúvolta meg a megjelenés kapcsán. - - Az ismert
Elolvasom

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom