Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Márton püspök templom, Balatonudvari

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Márton püspök templom, Balatonudvari

Balatonudvari római katolikus temploma a magyar tenger északi partjával párhuzamosan húzódó 71-es főút mentán áll. Feltehetőleg helyén már a középkorban is imaház állhatott, ám ennek az épületnek a története nem köszön vissza a korabeli dokumentumokból, jelenlegi formájába a 19. században építették át.

Balatonudvari területeinek többségét a 12. században az Atyusz nemzetség mellett a veszprémi püspökség, valamint a tihanyi apátság birtokolta. Bár az építkezés körülményeit balladai homály fedi, annyi ismeretes, hogy az eredeti templomot egy ideig a helyi református közösség birtokolta, majd 1754-ben a katolikus egyház szerezte vissza magának.


Az egyhajós, dongaboltozatos szentéllyel ellátott épület ma ismert alakját 1840 környékén nyerte el egy nagyobb volumenű, klasszicista stílusú átépítés során. A berendezések közül az oltárkép lehet a legértékesebb, ami Szent Mártont imádkozás közben ábrázolja Szűz Mária képe előtt térdelve. Egyes feltételezések szerint a festmény modelljeként Padányi Biró Márton szolgált.


A templomot Szent Márton tiszteletére avatták fel, aki a legszélesebb körben arról a történetről ismert, amikor püspökké nevezése elől egy libaólba próbált elbújni, ám a szárnyasok végül gágogásukkal árulták el a hollétét. Innen ered a Márton-napi sült liba hagyománya is. A templom jelenleg a tihanyi apátság fennhatósága alatt áll.

Fotók: funiq.hu / Wikipedia


Kapcsolódó

Paloznakon a dance-pop királynője, ő lesz a 2027-es Jazzpiknik egyik sztárfellépője

2027-ben Sophie Ellis-Bextor érkezik Paloznakra. Még véget sem ért az idei fesztiválszezon, már meg is van
Elolvasom

Vadnai Jonatán világbajnok: aranyérmet nyert az írországi ILCA 7-es világbajnokságon

Történelmi magyar sikert hozott az írországi ILCA 7-es vitorlázó-világbajnokság: a Dublini-öbölben megrende
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom