A Balatonban is megjelent az idegenhonos cifrarák

A Balatonban is megjelent az idegenhonos cifrarák

Már a Balaton nyugati felében és a Zala folyó vízrendszerében is felütötte a fejét az idegenhonos cifrarák, melynek terjedése természetvédelmi kockázat, de a kutatók szerint elkerülhetetlen – adta közre a Halászat című folyóiratban megjelent írást a pecaverzum.hu.

A Balaton Keszthelyi-medencéjébe torkolló Zala-folyó és a hozzá kapcsolódó vízfolyás- és csatornahálózatnak köszönhetően összetett vízrendszert alkot. Ebben a vízrendszerben napjainkig számos idegenhonos faj jelenlétét bizonyították.

Az észak-amerikai eredetű cifrarák (Faxonius limosus) első élő példányait a Balaton vízgyűjtőjén a Jamai-patakon létesített horgásztavon gyűjtötték 2013-ban. Kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően a cifrarák mára hazánk leggyakoribb idegenhonos tízlábú rákfajává vált. A Balaton siófoki-, szemesi- és szigligeti-medencéjében, valamint számos befolyójában a 2010-es évek második felétől kezdődően gyors terjedését regisztrálták. A faj nyugati irányú terjedésével számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb a Keszthelyi-medencében és a Zala vízrendszerében is megjelenik.

A makroszkopikus vízi gerinctelenek 2020. augusztusa és novembere közötti felmérések eredményeként a cifrarák több korosztályba tartozó egyedeit sikerült kimutatni egy-egy gyenesdiási és keszthelyi hajókikötőben, egy balatonberényi horgászcsónak-kikötőben, valamint a Zala-torkolat és a 21T műtárgy közötti szakaszán.

A Balatonban, a Zalában és feltehetően a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszerben (KBVR) megjelenő, potenciálisan jelentős egyedszámot elérő cifrarákállományok a természetvédelmi kockázat mellett jelentős hatással lehetnek az ökológiai állapotra. Az eredmények alapján számolni kell a cifrarák további terjedésére a Zala középső és felső szakaszain, továbbá a KBVR teljes területén – figyelmeztettek a kutatók. A cifrarák megjelenése és terjedése a Balatonban és a Zalában is jelentős kockázatot jelent a kecskerák (Pontastacus leptodactylus), illetve és a Zala felső vízgyűjtőjére szorult folyami rák (Astacus astacus) állományaira is, mivel a rákpestist (Aphanomyces astaci) aktívan terjesztő fajként az itt található őshonos rákfajok állományait megfertőzheti a betegséggel.



Forrás: pecaversum.hu
Fotó: pecaversum.hu
Hirdetés

Kapcsolódó

Napos-felhős péntek után havas eső lesz jellemző a hétvégén

Pénteken egyre többfelé süthet ki a nap. Élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban -2, +4, na
Elolvasom

Hirdetés

Ez lesz Ördög Nóráék következő nagy dobása Balatonakarattyán

Újdonságba vágja a fejszéjét Ördög Nóra és Nánási Pál Balatonakarattyán december 4-én. A bejelentéshez a há
Elolvasom

A szocialista építészet gyöngyszemei a Balaton parton

Vagy szereted vagy irtózol tőle, de tény, hogy a szocializmus építészeti esztétikája nyomokban a mai Magyar
Elolvasom