A Kisfaludy program 3 milliárd forintos kerettel nyitja meg strandfejlesztési pályázatait

A Kisfaludy program 3 milliárd forintos kerettel nyitja meg strandfejlesztési pályázatait

Megnyíltak a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. legújabb strandfejlesztési pályázatai, amelyek keretében 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a Duna és a Tisza mentén található szabadvizű strandok fejlesztésére – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-t.

Kiemelték: a forrásokat az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a kormány biztosítja; a pályázatokat december 16-ig lehet benyújtani.
    

Az európai uniós és hazai forrásból megvalósuló fejlesztéseknél kiemelt cél, hogy azok elsősorban az akadálymentesítést, a hozzáférhetőséget, a hálózatosodást, valamint a család- és látogatóbarát szolgáltatások kialakítását helyezzék a középpontba – jegyezték meg. A beruházások során szem előtt kell tartani az alapszolgáltatások minőségének emelését, így többek között a vizesblokkok és az öltözőkabinok megújítását, a vízbejutás feltételeinek javítását, az egységes arculati elemek használatával a koherens tájékoztató és vendégirányító rendszerek kialakítását. Szintén támogatható a zöld felületek megújítása és bővítése, az ingyenes wifi kiépítése, akárcsak az árnyékolók és utcabútorok telepítése.
    

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-ben indította el a Kisfaludy Strandfejlesztési Programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes hazai szabadvízi strand megújuljon – emlékeztettek. A több lépésben megvalósuló fejlesztések eredményeként országszerte európai színvonalú, családbarát, akadálymentes fürdőhelyek fogadják a látogatókat – tették hozzá.
    

A támogatássorozat első négy ütemében hazai forrásból, 12 milliárd forint támogatásból kelt új életre 114 szabadvízi strand. A most meghirdetett pályázatok keretében mintegy 100 projekt nyerhet el ismét további fejlesztési forrásokat.
    

A felhívások és az ehhez kapcsolódó információk a kisfaludyprogram.hu oldalon találhatók – olvasható az MTÜ közleményében.

Forrás: mti.hu
Fotó: canva.com

Kapcsolódó

Heteken át ömlött a szennyvíz a Balatonba Tihanynál

Az értesülések szerint a korábbi strandlezárás hátterében is ez állt. - - „Ha az elkövetkezendő hetek
Elolvasom

33 év után fogták el a paloznaki plébános belga gyilkosát

A bűntény még 1991-ben történt, a gyanúsítottat a belga hatóságokkal közreműködve fogták el. - - A Ves
Elolvasom

Évről évre sósabb a Balaton vize

A folyamat a 20. század közepén vette kezdetét. - - Az édesvizek sótartalmának növekedése (szalinizác
Elolvasom