A kishajó kikötő egyelőre zárva marad Zamárdiban

A kishajó kikötő egyelőre zárva marad Zamárdiban

A város polgármestere nem adta az áldását az önkormányzat által üzemeltetett kishajó kikötő április 15-ei megnyitására. Döntését a COVID-19 kapcsán kialakult vészhelyzettel indokolta.

Csákovics Gyula a koronavírus-járvány elleni védekezés kapcsán kihirdetett veszélyhelyzetre hivatkozik a döntés meghozatalában, mely szerint mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni – írja a hirbalaton.hu.

A határozat szerint a megfizetett kikötőhelyek bérleti díjait a használattal arányosan számolják el, a kiesett időszakra jutott díjat az önkormányzat visszatéríti.

A tájékoztatásról szóló bejegyzés a település hivatalos Facebook-oldalán jelent meg.

Fotó: balatonikikotok.hu

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom