A klímavédelem fontosságát hangsúlyozó alkotásokkal gyarapodtak Keszthely közterei

Az ember ökológiai felelősségvállalására motiváló installációk jelentek meg Keszthely Fő terén és a Szigetfürdő melletti területen. A tárlat a keszthelyi klímastratégiai projekt keretein belül valósult meg. A 27 beérkezett pályaműből a legjobb 15 alkotást tárták a közönség elé.

Saját mintát készíthetnek a járókelők a Zöld-Élet, Lebegés installációinál. A kreativitásnak csak a képzelet szabhat határt. Szívesen próbálta ki a közönség ezt is. Népszerű a hatalmas füves lábnyom is, ami a „Zöld lépések” címet viseli. Itt a növényt kell meglocsolni abban az esetben, ha úgy érezzük kiszáradt a földje.

„Az egésznek az alapkoncepciója az volt, hogy innen a Fő téren viszonylag kevésnek tűnő zöld részből elinduljanak lábnyomok kifelé. Mintegy szuggesztionálva azt az élményt adva, minthogyha a zöld kicsit ki akarna törni onnan, ahol van. Kicsit arra felhívni a figyelmet, hogy több zöld kéne talán ide. Meg nem csak ide, hanem máshova is. És hogy kicsit talán ilyen ökológiai szemlélettel kellene tekintettel az épített környezeteinkre.” – ismertette Burucs Szabolcs alkotó.

Az alkotások célja, hogy a lakosság és a turisták figyelmét is felhívják a környezet- és a klímavédelem fontosságára a képzőművészet segítségével. A pályaműveknél figyelmet kellett fordítani a víz, a flóra-fauna, valamint a természeti környezet megóvására. Kizárólag természetes anyagokat használhattak a művészek. Összesen 27 alkotás érkezett a pályázatra, melyekből a 15 legjobb látható Keszthelyen. A Zöld-Élet, Lebegés a keszthelyi klímastartégiai projekt keretén belül valósult meg.


A teljes cikk és a Keszthely TV adása itt tekinthető meg.



Forrás: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom