A siófokiak is dönthetnek majd az elkerülő sorsáról

Újabb lépéssel került közelebb Siófok városa a régóta áhított tehermentesítő út kivitelezéséhez. Nyolc nyomvonal-változat is felmerült a tervek között, melyet a döntéshozók kettőre szűkítenek majd, tavasszal pedig a lakosság is dönthet arról, hogy melyiket preferálná a jövőben – írja a siofok.hu.

Az állami beruházásban épülő 3,5 kilométeres tehermentesítő útnak egyelőre a tervezésére biztosított pénzt az állam.

Papp Lászlónak, a siófoki önkormányzat osztályvezetőjének tájékoztatása szerint az egyeztetés során fennmaradt hét nyomvonal-változat mindegyike a Jysk-körforgalomból indul ki, átvezet egy új hídon a Sió-csatornán, majd az M7-es és a Sió között nagyjából félúton elfordul keleti irányba, s a jelenlegi, szennyvíztelepre vezető út egy részét is felhasználva párhuzamosan az autópályával halad, átíveli egy híddal a Siófok-Kaposvár vasúti pályát, s a szabadi útra kiérve ér véget.

Egyelőre az még nem dőlt el, hogy ahogyan azt eredetileg tervezték, a leendő Sió-híd valóban az új kiliti duzzasztómű felhasználásával épülne-e meg, vagy attól kissé nyugati, esetleg keleti irányban. A jelenleg még hét nyomvonal-verzióból az érdekeltek soron következő egyeztetésén kettő marad, s ez a kettő lesz majd részletesen kidolgozva a tervezőasztalon. E két változatot a tervek szerint a lakosság is véleményezheti majd, erre várhatóan a jövő év első hónapjaiban kerülhet sor.

Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester a napokban egyeztet a témában Witzmann Mihály országgyűlési képviselővel.



Kapcsolódó

Kedvezményekkel és sűrített járatokkal indítja a főszezont a BAHART

A jelentős menetrend bővítésre az előszezonban levont konzekvenciák miatt volt szükség. - - Kibővített
Elolvasom

Belvárosi házának udvarán termesztette a füvet egy várpalotai férfi

A helyi rendőrök őrizetbe vették a házaspárt - adta közre a police.hu. - - A várpalotai belváros egyik
Elolvasom

18 millió forintot mosott tisztára egy férfi Somogyban

A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat
Elolvasom