A tervek szerint halad a Balaton Park Circuit átalakítása

A tervek szerint halad a Balaton Park Circuit átalakítása

A balatonfőkajári pálya átalakítását felügyelő ellenőr szerint a munkálatok az előre felvázolt ütemtervnek megfelelően zajlanak.

Jorge Viegas, a FIM elnöke és Tomé Alfonso, a szervezet biztonsági ellenőre, aki felügyeli a Balaton Park Circuit átalakítását, egyaránt arról beszélt, hogy a balatonfőkajári munkálatok a tervek szerint haladnak – írja a p1race.hu.

A korábbi rossz tapasztalatok miatt voltak, akik nem mertek azonnal örülni, amikor tavaly bejelentették: 2025-ben mind a Superbike-világbajnokság, mind a MotoGP ellátogat Magyarországra – előbbi július, utóbbi augusztus végén. Ezek a hangok aztán tovább erősödtek, amikor világossá vált, hogy a helyszínnek kijelölt Balaton Park Circuitet némileg át kell alakítani biztonsági okok miatt. Azonban a pálya részéről az elmúlt időszakban többször is egyértelműen azt kommunikálták az illetékesek, hogy a novemberben elkezdődött munkálatok nagyon jól haladnak.

Viszont a végső ítéletet ebben a kérdésben persze nem a Balaton Parknak, hanem a minkét sorozatot felügyelő FIM-nek (a Nemzetközi Motorsport Szövetségnek) kell majd meghoznia. Nemrég pedig megszólaltatták ennek a szervezetnek a vezetőit, akik szerencsére megerősítették a pálya tájékoztatását. És mellékesen azt is elárulták, hogy a naptárba idén visszakerülő Cseh Nagydíj helyszínén szintén jól mennek a szükséges átalakítások.

„Azt mondták nekem, hogy minden a terv szerint halad – hangsúlyozta Jorge Viegas, a FIM elnöke a SPEEDWEEK-nek. – A pálya és a biztonsági követelmények lényegében ugyanazok [a két sorozat tekintetében]. A MotoGP-t nézve már mehetne a homologizáció, így a pálya a Superbike-vb-nek is jó lesz. Tomé Alfonso, a biztonságért felelős ellenőrünk szorosan követi az átépítési munkálatokat a Balaton Parkban és Brnóban is, és mindkettő rendben megy.”

„A FIM legutóbbi ellenőrző látogatása a balatonfőkajári pályán február 13-án volt – tette hozzá az említett Alfonso. – A pályán folyó munkálatok a novemberben elfogadott munkatervnek megfelelően zajlanak, amelyet a látogatás során áttekintettünk. Tehát a munkálatok az ütemterv szerint, a FIM követelményeinek megfelelően zajlanak, és június közepére be kell fejeződniük, ha azt az időjárás is lehetővé teszi.”


Forrás: p1race.hu
Fotó: HUMDA

Kapcsolódó

Legalább százzal hajthatott a siófoki gázoló

A sajnálatos eset egy okos zebra közelében történt. - - Fémes csörömpölést, majd csikorgást hallottak
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Mikládi-tó tanösvény, Gyulafirátót

A közigazgatásilag Veszprémhez tartozó Gyulafirátót határában húzódik egy lápos, zsombékos kis tó, melyet a
Elolvasom

Idén is három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál

Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál, amely ma kezdődik a
Elolvasom