A vádlottak padján a veszprémi ámokfutó banda (videó)

A vádlottak padján a veszprémi ámokfutó banda (videó)

A vádirat börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást helyezett kilátásba az elkövetők számára.

Többszörösen minősülő, jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a négy férfival szemben, akik egy hazai műszaki áruházlánc üzleteit kiszemelve követtek el betöréseket 2023 őszén, Budapesten és Veszprémben – írja az ugyeszseg.hu

A vádirat szerint egy 44 éves várpalotai férfi tervelte ki a bűncselekmények elkövetését és bírta rá társait, hogy az áruházakba betörjenek és onnan műszaki cikkeket tulajdonítsanak el. A férfi biztosította az elkövetéshez szükséges eszközöket és ruházatot, majd gépkocsival a helyszínre szállította őket, mellyel a közelben várt rájuk.

2023. szeptember végén egy budapesti üzletet szemeltek ki, ahova a 25 és a 40 éves bűntársa kísérte el a férfit. Előbb csak terepszemlét tartottak, majd hajnalban újra megjelentek a helyszínen, és a két férfi fejszével próbálta betörni az üvegportált, azonban nem tudtak elég nagy rést ütni rajta, s ezért elmenekültek. Egy hónappal később azonban visszatértek az áruházhoz, amikor a 44 éves vádlott a 25 éves társát és egy 42 éves férfit vitt magával, akik ez alkalommal már bejutottak az üzletbe. Cselekményüket azonban a riasztó megzavarta, s ezért sietve távoztak, azonban így is mintegy 420.000 forint értékű műszaki cikket vittek magukkal.

A négy vádlott egy hét elteltével az üzletlánc veszprémi üzletét vette célba. A szervező ez alkalommal is az autóban maradt, míg társai fejszével betörték az üveget, és a nyíláson át bejutva mintegy 4.630.000 forint értékű műszaki cikket, zömében mobiltelefonokat, tableteket, okosórákat pakoltak a magukkal vitt két műanyag zsákba. Cselekményüket ez alkalommal a helyszínre érkező rendőrök zavarták meg, s a három férfi a rendőrautó fényét észlelve kifutott az üzletből, a zsákokat pedig a bolton kívül hátrahagyva elmenekült. Az eltulajdonított termékek visszaadásra kerültek, de a kár csak részben térült meg, mert közel másfélmillió forint értékű árucikk megrongálódott, ezen túl a betöréssel és az üzlet vitrinjeinek megrongálásával is több mint 700.000 forint kár keletkezett.

Az ügyészség a vádiratában az elkövetőkkel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak. 

A veszprémi üzlet biztonsági kamerája által rögzített felvétel itt érhető el.


Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: Magyarország Ügyészsége / Facebook

Kapcsolódó

Egy római kori villagazdaság teljes eszközkészletére bukkantak Tapolca közelében

Az úgynevezett depólelet a Krisztus utáni 4-5. századból származik. - - A Wass Albert Könyvtár és Mú
Elolvasom

Jön a tavasz, már elő is bújt a medvehagyma a Balatonnál

Megéri nyitott szemmel járnunk az erdőkben, mivel a medvehagyma már felütötte a fejét a szokásos lelőhelyek
Elolvasom

Április 26-án avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát Veszprémben

Erdő Péter bíboros lesz a Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása alkalmából rendezett ünnepi szentmise főcel
Elolvasom