A Vénusz és a Jupiter látványos együttállása lesz látható holnaptól

A Vénusz és a Jupiter látványos együttállása lesz látható holnaptól

Ritka csillagászati jelenség, a Vénusz és a Jupiter látványos együttállása lesz megfigyelhető június 5. és 12. között a nyugati égbolton – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

A közlemény szerint a két legfényesebb bolygó június 9-én, kedden este kerül egymáshoz a legközelebb. A naplemente után, 21 óra 20 perc körül a nyugati horizont felett 17 fokos magasságban ragyogó Vénusztól mindössze 1,6 fokos távolságra, balra lefelé lesz látható a Jupiter.

A jelenség szabad szemmel is megfigyelhető, kisebb távcsővel a Jupiter apró korongja és legfényesebb holdjai, nagyobb nagyítás mellett pedig a Vénusz fázisa is megpillantható lesz.

Mivel a páros viszonylag alacsonyan tartózkodik az égbolton, megfigyelésükhöz mindenképpen tiszta, kitakarásmentes nyugati látóhatár szükséges. A Vénusz és a Jupiter közelsége egy héten át követhető az alkonyati égen.

Június 9-én a Merkúr is különleges pozícióba kerül: eléri félfázisát, azaz dichotómiáját, amikor a bolygókorong pontosan fele részben lesz megvilágítva.

A Merkúrt 21:30 körül érdemes keresni a nyugati horizont felett, mintegy 8 fokos magasságban. A bolygó szabad szemmel is látható lehet, de megtalálását jelentősen megkönnyíti egy kézi binokulár, a félkorong észleléséhez pedig legalább százszoros nagyítású, állványos távcső szükséges.

A különleges égi esemény alkalmából a Svábhegyi Csillagvizsgáló június 4. és 12. között rendhagyó esti programsorozattal, távcsöves bemutatókkal és szakértői előadásokkal várja az érdeklődőket. A részletes észlelési útmutató és a programok leírása a Svábhegyi Csillagvizsgáló blogoldalán, valamint a hivatalos honlapján érhető el.


Forrás: MTI
Fotó: Bánfi János / csillagaszat.hu

Kapcsolódó

40 éves lett a siófoki ásványmúzeum

A kiemelkedő jelentőségű gyűjteményt felvonultató múzeum június 6-án jubilált. - - A Magyarország és E
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Június 20-án indul a MÁV nyári főszezonának menetrendje a Balatonon

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni
Elolvasom